Manowar – „Adunk egy ingyenes koncertet, amire az egész világ hivatalos lesz”

írta TAZ | 2019.07.23.

Beperelte a Manowar a francia Hellfest szervezőit. Joey DeMaio ugyanakkor megígérte, hogy ha nyernek, akkor adnak egy olyan ingyenes koncertet, amire az egész világ hivatalos lesz.

Nagy visszhangja volt június végén a Manowar meghiúsult hellfestes koncertjének, aminek utóélete is van bőven. A minap Joey DeMaio a zenekar isztambuli koncertjén szólt a közönséghez, ahol elmondta, hogy beperelte a fesztivál szervezőit, valamint kihangsúlyozta, hogy nem ők mondták le a bulit, hanem a Hellfest szervezői lehetetlenítették el fellépésüket. „A Manowar az első koncertjét hét embernek adta, úgyhogy amikor olyanokat mondanak, hogy a Manowarnak nagy színpadra és hasonlókra van szüksége, akkor az nem igaz. Úgy kell kezelni az embereinket, ahogy azt ők megérdemlik, és olyan promóterre van szükségünk, aki tiszteletben tartja a megállapodásokat és szerződéseket, nem pedig csak úgy eldönti, hogy ezt meg azt akarja csinálni. Vérrel írtunk egy szerződést 1983-ban, és az ok, amiért ezt tettük, hogy a világ tudtára adjuk, hogy a Manowar egy olyan együttes, mely nem k.rja át a rajongókat és soha nem csinál szar zenét vagy nem hozza olyan helyzetbe a rajongókat, hogy szenvedjenek a rossz hangzás, a rossz fények vagy a felszerelésünk hánya miatt. Ez a kib.szott igazság.”

DeMaio szerint az is az ő igazukat bizonyítja, hogy ez eddigi fellépéseiken sehol sem volt probléma, holott tizenhárom különböző országban játszottak. Nagyon sajnálják, hogy csalódást okoztak a rajongóknak, azonban ha nyernek, akkor szeretnék őket egy különleges koncerttel kárpótolni. „Fogunk egy kis pénzt és keresünk egy országot és egy várost, mely fogad minket és adunk egy ingyenes koncertet, amire az egész világ hivatalos lesz. Szavamat adom rá, hogy ez megtörténik.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…