Tavaly áprilisban jelent meg a progmetaller Conception visszatérő stúdióalbuma, amely csúnyán beleragadt a globális karanténba. Egyfajta elégtételt véve készített most a banda új kisfilmet a környezettudatos üzenetet hordozó No Rewind című dalhoz.

A Roy Khan énekes (ex-Kamelot) vezette kvartett húsz év szünet után, 2018-ban tért vissza klasszikus felállásban a köztudatba a hatszámos ‘My Dark Symphony’ EP-vel, amelyet 2020 áprilisában követett a ‘State Of Deception’ című stúdiólemez. A No Rewind dalt és annak klipjét egyaránt a környezetünket érintő hatalmas problémák ihlették, ezzel kapcsolatban így fogalmaz a zenekar:
„Igazán büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk a No Rewind vadonatúj klipjét, a dal a világot érintő környezeti problémákból merített ihletet, ezért döntöttünk úgy, hogy a videót a zenekar tagjainak lakókörnyezetében forgatjuk. A dalszöveghez Greta Thunbergnek a világ vezetőihez intézett felhívása adta az ösztönzést, és úgy éreztük, hogy ebben a témában nekünk is van mondanivalónk. A Roy jeleneteinek hátterét képező erdők is a környezetszennyezés okozta végső hanyatlás állapotában vannak. Azzal, hogy bemutatjuk ezt a csodálatos természeti szépséget, reméljük, hogy a következő generációkat is arra sarkaljuk, hogy cselekedjenek, mielőtt még túl késő lenne.”
Ezeket olvastad már?

Conception – Az első dal a 23 év után érkező lemezről: Waywardly Broken

Conception – „Ha úgy gondolnánk, hogy nem vagyunk képesek túlszárnyalni a korábbi munkáink, akkor ne...

Arjen Anthony Lucassen’s Star One – A Conception és a Black Sabbath énekesei egy dalban


Legutóbbi hozzászólások