Tommy Karevik, a Kamelot énekese egy interjúban mesélt arról, milyen volt Roy Khan helyébe lépni. Khan is élete legjobb döntésének nevezte a zenekar elhagyását és elégedett utódjával.

Tommy Karevik with Roy Khan

„Hogy őszinte legyek, sosem gondoltam rá úgy, hogy helyettesítek valakit – mondta Tommy Karevik. – Úgy gondoltam, hogy tiszteletben tartva a meglévő örökséget, valami újat is bele akarok tenni. Természetesen hatalmas kihívásnak éreztem a felkérést, de a saját szemszögemből sosem gondoltam rá úgy, hogy »Megyek és lecserélem ezt a fickót«, mert tudtam, hogy a közönség szerette, és a metálközösség a mai napig szereti, mindig is szeretni fogják a tehetsége miatt és mindazért, amit letett az asztalra akár a Kamelottal, akár a korábbi zenekarával, a Conceptionnel. Sosem gondoltam, hogy az lenne a feladatom, hogy helyettesítsem őt.”

 

 

„Sok szempontból ez már egy másik zenekar, egy kissé másfajta energia – folytatta. – De az embereknek megvannak a korai albumok, amiket a kezdetektől hallgattak, és megvannak nekik az új albumok is, és meglesznek a továbbiak is.”

Karevik beszélt arról is, hogy a Kamelot-rajongók miként reagáltak a zenekarba kerülésére: „Azt kell mondanom, hogy ez sosem könnyű dolog, különösen, ha olyan ember után jössz, aki ennyire híres. Visszagondolva, nem is mehetett volna jobban a váltás. Nagyon örülök, hogy a rajongók elfogadtak és tárt karokkal üdvözöltek, szóval erről csak pozitívan tudok nyilatkozni. Azt hittem, stresszesebb lesz, mert a metálközönség itt-ott talán kicsit a múltban él.”

„Ha a kedvenc albumaimra vagy a kedvenc előadóimra gondolok, akkor én is a múltban élek – ismerte el. – Az igazat megvallva rajongok néhány múltbéli anyagért, és azt gondolom, »Á, ez már sohasem lesz ugyanolyan. « Ha a kedvenc zenekarom lecserélné az énekesét, nem tudom, mit tennék, ezért is vagyok annyira boldog, hogy az emberek többsége szívesen fogadott.”

Roy Khan 2011 áprilisában jelentette be, hogy kilép a zenekarból, mert úgy érezte, „kiégett”. A Kamelotból való távozása után Khan (aki hívő keresztény) csatlakozott a norvégiai Moss városában található templomhoz. Azóta reaktiválta a Kamelot előtti zenekarát, a Conceptiont, mellyel kiadtak előbb egy EP-t, majd tavaly egy teljes albumot is. Egy 2018-as interjúban Roy a valaha hozott legjobb döntésének nevezte a Kamelot elhagyását és nagyon dicsérte Kareviket, mondván, hogy nagyon kedveli a Kamelot újabb anyagait Tommyval a mikrofonnál. „Klasszikus Kamelotot hallok, Tommy nagyszerű énekes” – mondta Roy.

Karevik jelenleg Kanadában él, feleségével, a Kobra And The Lotus énekesnőjével, Kobra Paige-dzsel.

Megosztás