Bemutatott egy új dalt készülő második nagylemezéről Chez Kane, ám a harci dísznek szánt arcfestésről valami egészen más jutott eszünkbe. A Powerzone viszont éppúgy letaglózott, mint a debütalbumról elsőként hallott Too Late For Love.

Chez Kane

Chez Kane vadonatúj kislemezzel rukkolt elő. A Powerzone önmagában is lenyűgöző dal, de egyben előzetese második szólóalbumának is, amelyen jelenleg az utolsó simításokat végzik, és várhatóan idén ősszel jelenik meg.

„Visszatértem a munkához, a második albumom már készül, és nem is lehetnék boldogabb! Danny Rexon és én még egy fokkal növeltük erőfeszítéseinket az első albumhoz képest, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy a vadonatúj kislemezemmel, a Powerzone-nal ízelítőt adhatunk nektek az új anyagból. Ettől a daltól a hideg kirázott a felvételek során. Nagyon remélem, hogy ti is éppúgy érzitek a benne rejlő erőt, mint én” – mondta a walesi énekesnő.

Megosztás