A Caligula’s Horse új albuma – amelyről már a második előzetest is meghallgathatjuk – január 26-án jelenik meg. A The World Breathes With Me ismét megmutatja a korong sötét, de reményt sugalló hangulatát.

A Caligula’s Horse a 2020-as ’Rise Radiant’ után jelentkezik 6. stúdióalbumával 2024 elején. A ’Charcoal Grace’ megírására a világjárvány reménytelensége inspirálta a zenekart, számot vetettek ennek az időszaknak a tapasztalataival és egy reménytelibb jövőt vizionálnak az anyagban, amelynek középpontjában a négytételes címadó dal áll 24 percben.
A Golemet követően a 10 perc hosszúságú The World Breathes With Me a második kislemezdal, erről így mesélt a zenekar: „Ez a tétel egy drámai utazás, amely albumnyitó dalként felvezeti a ’Charcoal Grace’ egészének a hangulatát. Visszatekint a világjárvány időszakába, megmutatja, hogy mit láttunk és tapasztaltunk. Bár elvesztettük a jószándékba vetett hitünket, újraépítettük a kapcsolatainkat azzal a felismeréssel, hogy az emberek olyannyira egymásra vannak utalva, mintha csak közösen vehetnének levegőt.”
A ‘Charcoal Grace’ a hazai lemezboltokban is előrendelhető CD-n, valamint fekete és barackszínű vinylen.

Megosztás