Deák Bill Gyula a napokban ünnepelte 75. születésnapját, ebből az alkalomból életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában, a november 18-i (szombati) esemény vendége Caramel.

„Mint tudjuk, a blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt. Nagy izgalommal várom a koncertet és nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy ennyi évtizeden keresztül mellettem van. Hatalmas boldogság, gazdagság és elégedettség számomra, hogy egész életemben azzal tudok foglalkozni, amit a világon a legjobban szeretek, ez pedig nem más, mint a zene, a színpad és a közönség. Igyekszem minél jobban viszonozni ezt a szeretet és tiszteletet, amit kapok” – mondta Deák Bill Gyula.

Bill kapitány egy élő legenda, sokszínű repertoárjából örökzöld dalait mára generációkon átívelve minden korosztály ismeri. Az életműkoncerten felcsendülnek a legemblematikusabb szerzemények, így természetesen nem hiányozhat pl. a Rossz vér, a Kőbánya blues, a Felszarvazottak balladája és életre kel Torda alakja is az ’István, a király’-ból.
A „fekete hangú magyar blueskirály” az 1960-as években kezdte zenei pályafutását, amint bejött a beatzene Magyarországra, és egyből beleszeretett, azóta többszörös arany-, platina- és gyémántlemezes énekesként ismerik és elismerik itthon és világszerte egyaránt. Idén márciusban megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést, amit nemcsak megbecsült zenei munkásságáért, hanem az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló példamutatásáért is kapott. Számos kitüntetése és díja mellett mégis a legnagyobb elismerés számára az, hogy elmennek az emberek a koncertjeire.
„A lényeg, hogy közel kerüljünk egymáshoz, muzsikáljunk egy jót, töltsük fel magunkat. Tervben van egy új zenei anyag is, amiből majd szeretnék egy kis ízelítőt adni, remélem addigra sikerül összehozni”.

Bill a kőbányai Sztár zenekarban külföldi dalok éneklésével kezdte, később, mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979-től 1985-ig a Hobo Blues Bandben énekelt, ezután szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Companyt Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a Pandora’s Box néhai gitárosával. Szerepet kapott a ’Kopaszkutya’ című Szomjas György-filmben, az ’István, a király’ és az ’Attila – Isten kardja’ című rockoperákban, láthattuk az ’Itt élned, halnod kell’, a ’János vitéz’ és a ’Jézus Krisztus szupersztár’ című musicalekben is. 1984-ben ’Rossz vér’ címmel jelent meg első szólólemeze, 1986-ban két albumot is rögzített, ezek a ’Bill kapitány blues cirkusza’ és a ’Mindhalálig blues’. 1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett, amellyel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett. Az 1993-as ’Bűnön, börtönön, bánaton túl’ című anyag megjelenése után 6 évig nem készített új lemezt, de együttesével rendszeresen koncertezett. ’Bort, bluest, békességet’ című albuma 1999-ben jött ki, 2008-ban, 9 év után jelent meg a ’Hatvan csapás’, és még ebben az évben 60. születésnapi jubileumi nagykoncertet tartott, erről koncertfilm készült. Legutóbbi nagylemeze ’A király meséi’, 2009-ben adta ki.

Díjak, elismerések:

„He has the blackest voice from white singers, I ever heard. / Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.” (Chuck Berry)
2007 – Blues Patika Életműdíj
2008 – Pont FM Életműdíj
2009 – Fonogram Életműdíj
2012 – Magyar Érdemrend Lovagkereszt
2022 – Magyar Érdemrend Tisztikereszt

A koncertet szervező Green Stage Production mottója a következő: “A Földünk védelme, és ezért tudatos célunk, minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználások adataiból kiszámíthassuk az adott események ökológiai lábnyomát, ezen számítások eredményeként pedig annyi fát ültessünk hazánkban, amely ezt a keletkezett ökolábnyomot ellensúlyozni képes”.

A Green Stage Production és az Eventim bemutatja ’Bill 75’ – Deák Bill Gyula ünnepi koncertje 75. születésnapja alkalmából
2023. november 18. 19:30
Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek kaphatók az Eventimnél, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás