Bizonyára így történt, mert a Scorpions meggyőzött arról, hogy még mindig nincs itt a búcsú ideje. Klaus Meine a 3 évvel ezelőttinél sokkal jobb formában énekelt, Mikkey Dee dobszólója alatt még maga Lemmy is megjelent, Matthias Jabs pedig sérült kézzel, golfkesztyűben is hibátlanul végigtolta a koncertet. És még az emberek szívét is meglágyították a Mecky emlékének ajánlott Send Me An Angellel.
Kis klubkoncert, nagy lézershow és füstgépek meg felcsapó lángnyelvek nélkül. Valahogy mégis szeretem az ilyeneket. Ezen az estén a sallangmentes, profi előadásoké volt a főszerep. Kiss Zoli leénekelte a csillagokat az égről a Classicában, Tara Lynch műsorának már csak a fele volt énekes produkció, Vinnie Moore pedig szigorúan instrumentális szettel állt ki a publikum elé.
Bár a Gotthard utolsó négy lemezével nem vagyok maradéktalanul elégedett, élőben még mindig tarolnak. És bár meggyőződésem, hogy Nic Maederrel sohasem jutottak volna olyan magasságokba, mint Steve Leevel, frontemberként és énekesként egyaránt remekül teljesített.
Két év után újra külföldi zenekar koncertjén! Feltolulnak régi emlékek, előjönnek rossz beidegződések, a sarkokból öreg barátok bukkannak elő… Hogy hiányzott ez már! A Dynazty-koncert a maga négy fellépőjével ráadásul szinte egy minifesztivál volt. Egy vérbeli amerikai rockbanda, a cseh Metal Lady, egy norvég Edenbridge-klón és a svédek egyik új csodafegyvere lépett színre múlt vasárnap.
Ronnie Atkins alaposan átvágott. Azt mondta, már csak egy dobása van, a ‘One Shot’, aztán most itt a következő. Nem annyira jó, mint az elődje, de nem annyira rossz, hogy ne hallgatnám szívesen. Még mondja valaki, hogy a rockzenének nincs éltető ereje!
Legutóbbi hozzászólások