Az Anthrax új, elsöprő energiájú dala június 1-én élőben is elhangzik a Barba Negrában, Scott Ianék előtt a Decapitated melegíti be a közönséget. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő ’Cursum Perficio’ album első kislemezdala.

Anthrax

10 éve várják a Big Fourhoz tartozó Anthrax rajongói a friss dalokat. A várakozásnak vége, a zenekar bejelentette, hogy szeptember 18-án a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg a ’Cursum Perficio’ című új album, amely már előrendelhető itthon is hagyományos CD, digipak CD, fekete és színes vinyl, valamint limitált box formátumban. A producer Jay Ruston szerint a 2022 óta készülő album egyszerre dühös, agresszív és élettel teli, az anyag első előzetese az It’s For The Kids.
„Hosszú út vezetett az album ötletétől a befejezéséig. Eredetileg 2020-ban akartuk elkészíteni, de a világ közbeszólt. A járvány után végre újra zenekar lehettünk. Már az is öröm volt, hogy egy szobában lehetünk együtt. Olyan érzés volt, mintha újjászülettünk volna. Minden energia és érzelem belekerült a zenébe. A bezártságtól való félelem és az újraegyesülés öröme egyaránt jelen van rajta” – mondta Scott Ian gitáros.

Charlie Benante dobos a lemez címéről is mesélt: „Egy Marilyn Monroe-dokumentumfilmet néztem és megláttam a ’Cursum Perficio’ feliratot az utolsó otthonában lévő egyik csempén. Miután utánanéztem a jelentésének [az utam véget ért], azonnal éreztem, hogy ez lesz az: nem azt mondjuk, hogy ez az utolsó lemezünk, hanem azt, hogy az utunk egy fontos szakasza lezárult. A feladatot teljesítettük.”
Frank Bello basszer hozzátette: „Mindent beleadtunk. Pontosan tudjuk már, kik vagyunk, mi lelkesít bennünket és mire van szükségünk. Nem tudjuk, mi jön ezután, de éhesebbek vagyunk, mint valaha. Innen kezdve teljes gázzal fogunk menni minden egyes rohadt percben.”
Scott pedig az első kislemezdalról is mesélt: „Egy barátom azt mondta, hogy az It’s For The Kids egy egyenes szerelmeslevél a rajongóknak. Pontosan ezt akartam. A lemezre kellett egy négyperces dal, ami visszautal az első korszakunkra. Legyen szó az agresszióról vagy a nagy refrénről, ez egy nagyon dühös, négyperces csomagba zárt igazi Anthrax-esszencia. A videóval pedig a Madhouse-ra akartunk visszautalni, tematikusan adta magát, és lehetőséget adott arra, hogy a rajongókat is bevonjuk.”

Erre pedig Budapesten nem kell sokat várnunk, hiszen június 1-én érkeznek a srácok a Barba Negrába, az idén 30 éves Concerto Music szervezésében. Velük tart az 1996-ban alakult lengyel technikás death metal zenekar, a Decapitated, amely az extrém metal színtér egyik meghatározó képviselője, és hazánkban is jól ismert. Jegyet a Rock 1-nél lehet váltani, további információ az esemény Facebook-oldalán.

’Cursum Perficio’ dallista:

01. Persistence Of Memory
02. The Long Goodbye
03. It’s For The Kids
04. Everybody’s Got A Plan
05. The Edge Of Perfection
06. Infectious
07. NYC 93
08. Cursum Perficio
09. Target On My Back
10. Watch It Go
11. My Victor
y

Anthrax

Anthrax

Megosztás