Folytatja koncertfelvételeinek közzétételét az Angra. A brazil zenekar az utóbbi napokban két dal élő verzióját is megosztotta, amelyek a folytatásban tekinthetőek meg.
A Sao Pauló-i Tom Brasil színpadán rögzített egy teljes koncertet 2018-ban az Angra az akkor vadiúj ‘Ømni’ lemez turnéján, méghozzá azzal a céllal, hogy a felvételek felhasználásával készítenek egy koncertkiadványt. Technikai problémák miatt azonban a felvételek nem sikerültek tökéletesen, így ezt az ötletet dobta a brazil zenekar. Ennek ellenére néhány felvételt sikerült megmenteni, amelyeket 2020. december 12-től heti rendszerességgel közzétesznek a YouTube-on. Eddig a Black Widow´s Webet és a Newborn Me-t és az Angels And Demonst tekinthettük meg, most pedig itt a Heroes Of Sand és a Running Alone is.
asoka on Bruce Dickinson – Az istenek alkonyának ragyogása: “Az Accident egy ritmushalmaz leszámítva a végén néhány középszerű “haleluját”. Ez a bemutatkozó dal kimondottan dallamos és mellette kemény is.…”
asoka on Bruce Dickinson – Az istenek alkonyának ragyogása: “Én az accidentet kimondottan dallamtalannak tartom szóval nem tetszik. A chemical már jobb de ami istenigazából tetszik rajta az csak…”
Menya on The Rolling Stones – Jövőre az Egyesült Államokban turnéznak: “ez biztos valakinek fontos, de én azt mondom, hogy az, hogy a saxon új dallal jött ki, az fontosabb https://music.youtube.com/watch?v=UvJ1T_tGSBc&list=OLAK5uy_mK4KjPQmhu9H_YW-PhWxGToCKpLteuq8Y”
Legutóbbi hozzászólások