A cirill betűs nevek átírásával mindig bajban vagyunk – nemcsak mi, magyarok, úgy általában a latin betűket használó népek –, hiszen a Sztroganoff bélszínt két f-fel írjuk, Muszorgszkij operáját, a Borisz Godunovot ellenben v-vel. Így fordulhatott elő, hogy az U.D.O. gitárosa, akit Andrey Smirnovként ismertünk meg, most Andrey Smirnoff néven adott ki szólólemezt – úgy látszik, ő maga ezt az írásmódot preferálja. Mert ez a lemez szerzői kidásban jelent meg, és egyelőre csak digitális formában.
Nem ez az első szólólemeze az orosz gitárosnak, eddig hármat adott ki anyanyelvén – legutóbb orosz verseket zenésített meg akusztikus gitárral –, most a zene nemzetközi nyelvét ragadta meg, instrumentális lemezt készített. „Mindig az volt az álmom, hogy készítsek egy gitárorientált instrumentális anyagot, a gitáromat akartam megénekeltetni” – mondta. Nos, ez sikerült neki.
Az első dalnál rögtön mellbe vágnak a mérges riffek és eszembe jut Marty Friedman, a Megadeth exgitárosa, ő tud ilyen agresszív, thrashes riffeken nyugvó dallamérzékeny gitárjátékot produkálni. Andreynek a nemzetközi elismertséget meghozó U.D.O. előtt – illetve vele párhuzamosan azóta is – már volt hazájában egy Everlost nevű modern metal csapata, illetve annak side projectjeként alakult a Flash Of Aggression nevű thrash metal brigád. Szóval nem a levegőből kapta azokat a riffeket.
A Dream It Out Loudban a kísérő akkordbontások már Joe Satrianit idézik, a Djentology meg már nevében elárulja stílusát, az Animals As Leadersre emlékeztető szaggatott riffek jelennek meg azon a bizonyos djentes tompított gitárhangon. De mindegyik dalban a közös nevező az említett éneklő gitár, Smirnoff fantasztikus dallamközpontú játéka. Amikor az U.D.O.-ba került, azt mondtam, Kasperi Heikkinen a neoklasszikus futamok bajnoka, míg Andrey hozza azt a nyújtásokkal gazdagított, blues-rock alapon nyugvó gitárjátékot, mellyel Wolf Hoffmann egyetlen méltó örököse lehet. Nos, a Light And Shadow-ban megmutatja, hogy a neoklasszikus futamok sem állnak távol tőle, Yngwie Malmsteen legszebb napjait idéző játékot hallhatunk a dalban, ahol nemcsak öncélú magamutogatás a gitárnyak fogdosása, hanem egy kiérlelt dallam része. Pár pillanatra még Tony MacAlpine első szólólemeze is beugrik a dalról.
Valóban érdekes csavar van a jazz-rockos Twist Me-ben, mely Steve Morse korai munkásságát, a Dixie Dregs-időket idézte fel, de a Wings Of Freedom is izgalmas a 70-es éveket idéző muzsikájával, vagy ahogy a Coming Home nyugodtabb tempójából hergeli bele magát a középső részben egy agresszív katarzisba, hogy aztán – mintha mi sem történt volna – visszatérjen az alapállapotba.
A lemez két gyönyörű balladája, a Sunrise In Butrint és az Escape, előbbiben úgy sír a gitár, mintha csak Jason Becker instruálta volna legutóbbi szólólemezén, az utóbbiban inkább Joe Satriani hangulata köszön vissza ismét, és itt Corvin Bahn billentyűs is több szerepet kap, mint a korábbi dalokban. A záró Where The Rivers Flow-ban újra előkerülnek a djentes hangszínek, a dzsesszes gitárjáték és az agresszívebb riffek is. Smirnoff megmutatta ebben a szűk negyven percben, hogy jóval több van benne, mint egy Hoffmann-klón. A nyolcvanas években szupersztárrá válhatott volna ezzel a lemezzel.
Összegzés:
Marty Friedman agresszivitásától Jason Becker überdallamain át az Yngwie Malmsteen legjobb pillanatait idéző neoklasszikus futamokig minden megvan ebben a srácban, ami kell egy tökéletes gitáralbumhoz. A különböző stílusú dalokban egy a közös: Andrey Smirnoff dallamérzékenysége, mely úgy vonzza a hallgató fülét a hangszórók felé, mint valamiféle elektromos gravitáció.
Pontszám: 8,5
Megjelenés: 2021
Kiadó: Andrey Smirnoff (szerzői kiadás)
Stílus: instrumentális gitárzene
Származás: Oroszország
Zenészek:
Andrey Smirnoff – szóló- és basszusgitár
Corvin Bahn – billentyűs hangszerek
Sergey Serebrennikov – dobok
Dalcímek:
- Samurai
- Dream It Out Loud
- Djentology
- Wings Of Freedom
- Sunrise In Butrint
- Light And Shadow
- Coming Home
- Twist Me
- Escape
- Where The Rivers Flow
Legutóbbi hozzászólások