Almanac: Rush Of Death

Az utóbbi időben elég nagy átjáróház lett Victor Smolski zenekara, az Almanac, amit azzal magyaráz a fehérorosz gitárhős, hogy a csapat teljes erőbedobást igényel, ennek pedig a korábbi tagok nem tudtak megfelelni. Elhivatottsága érthető, és igazából a sok változás a hangszeres posztokon nem érezhető, mert Smolski mindig is jó érzékkel választott maga mellé zenészeket. Az énekes pozíció viszont más tészta. Azt még valahol megérti az ember, hogy Andy B. Franck nem tudott a Brainstorm, valamint civil munkája mellett még egy teljes értékű bandában részt venni, azonban David Readman távozása már igen fájó. Főleg úgy, hogy a legutóbbi ’Kingslayer’-en a dallamokat is nagyon jól eltalálták, amihez az angol úriember igen jól ért. Az egyébként nagy kérdés, hogy miért éri meg neki az egyébként mérsékelten aktív Pink Cream 69 mellett inkább az Algy Ward nélküli Tankben pózolnia egy zeneileg sokkal izgalmasabb és potensebb Almanac helyett. Na, de ez legyen az ő baja.

Helyükre érkezett Patrick Sühl, akiről már az első jobb minőségű élő felvételekből is elmondható volt, hogy igen jól hozza a korábbi dalokat, valamint koncerteken másodgitárosként is be tud segíteni, ami azért nem semmi. Minden adott volt egy igazán erős harmadik Almanac-lemezhez, azonban ezúttal valami félrecsúszott, és nehéz egészen pontosan megmondani, hogy hol, mivel a képlet sok helyen hibás.

Bár egy pár sorral feljebb dicsértem az új dalnokot, azonban az új nótákhoz egyszerűen nem tudott olyan pluszt adni, mint korábban Andy és David, dallamai nagyon fakók és semmitmondók, sokszor erőtlenek is. Hiába ugrott be a lemezre Franck Beck a Gamma Rayből (aki már teljes jogú taggá is vált) és Marcel Junker, ez sem segít az összképen. Persze nagy valószínűséggel nem ők írták az énektémák nagy részét, de nem is tudták feldobni a labdát Victornak, aki mellé olyan énekes kell, aki tudja őt inspirálni. A Rage-ben Peavy sem hangi adottságairól híres, de rutinja és jó dallamérzéke mindig megihlette Smolskit, ennek volt eredménye az a rengeteg klasszikussá érett dal és lemez. Ha már énekesekről beszélünk, az is jó kérdés, hogy Jeannette Marchewka énekesnőt miért kell elrejteni a háttérben, egyedül énekelni csak Predatorben és az utolsó Like A Machine-ben lehet hallani, akkor is néhány másodpercre.

A másik gyenge pont a hangzás. Bár ezúttal sem valami sufnisoundról van szó, azonban köszönőviszonyban sincs a ’Rush Of Death’ az előző ’Kingslayer’-rel, az elsőként kiadott ’Tsar’-hoz pedig fényévekre van. (Azért Seeb Levermann, az Orden Ogan főnöke nagyon jó munkát végzett azon az anyagon.) Továbbá ehhez jön a tematika, ami nem is lenne rossz, viszont az elsőként megosztott Predatorhoz készített fura klipet látva egészen kínosan éreztem magam, az érzés pedig nagyon nehezen illant el a lemez vége felé. A történelmi tematika jobban bejött, ez az autóversenyzős, gladiátoros fúzió inkább erőltetett, mint egyedi. Havancsák Gyula egyébként megint zseniális borított alkotott, nagy respekt neki!

Zeneileg ezen az albumon is visszatérnek sok helyen Smolski jellegzetes témái, amiket új ötletekkel próbál kiegyensúlyozni, sőt megírta a Rage ’Speak Of The Dead’ lemezén található Suite Lingua Mortis folytatását is, ami a Let The Show Begintől egészen a Satisfied című dalig terül el. Ez bő húsz perc, azonban nem annyira kiemelkedő, mint elődje, pedig ugyanaz a zenekar játszotta fel a szólamokat, mint 14 éve. Victor külön kiemelte, hogy nagyon nehezen ragadott pennát a komponáláshoz, pár éve ugyanis elveszítette édesapját, aki megbecsült zeneszerző és karmester volt hazájában, és aki sokat segített neki az első szvit megírásában.

A sok negatívum ellenére lehet élvezni az albumot, mert zeneileg így is sokkal izgalmasabb, mint bármelyik agyonfuttatott power és szimfonikus power metal banda aktuális sorlemeze, viszont Smolski mércéjéhez mérve ez bizony közepes anyag. A legjobb dalok a címadó Rush Of Death és a kislemezként is kitolt Bought And Sold, amiben egyébként sok helyen olyan hangszínen tud énekelni Patrick Sühl, mint Andy B. Franck, ez pedig felidéz jó pár kellemes emléket.

Összegzés:

Ha Victor Smolskiról van szó, akkor hajlamos vagyok az elvakultságra, azonban a ’Rush Of Death’-t hallva ez sem segít, sajnos ki kell mondani, hogy ez az eddigi leggyengébb Almanac-album. Jó ötletek és zenei megoldások, húzós riffek továbbra is vannak, azonban az énektémák térfelén szürkeség borítja a dalokat, valamint a hangzás sem éri el az előző két album színvonalát. Bár még így is inkább ezt a lemezt hallgatom, mint bármelyik túlsztárolt power metal banda aktuális alkotását.

Pontszám: 7