"Ha itt véget érne a zenei pályafutásom, már akkor is azt mondanám, hogy megérte!": Interjú Molnár Mátéval, a Wisdom basszusgitárosával

írta Hard Rock Magazin | 2013.05.01.

Újabb sikeres nemzetközi turnén van túl a Wisdom zenekar, akik a tavasz folyamán Kelet- és Dél-Európában jártak a Sabaton előzenekaraként. A zenekar basszusgitárosát, Molnár Mátét kérdeztük a második kör élményeiről, hogy mi volt a különbség az őszi és a tavaszi turné között, illetve miként került egy Sabaton-tag a pesti Wisdom koncert alatt a színpadra. Az őszi interjúnkban a zenekar megjegyezte, hogy április végéig kell leadniuk a kiadónak az új lemez anyagát, úgyhogy most  utánajártunk, hogy áll a lemez, mi várható az ősz folyamán a zenekartól és mivel készülnek a májusi pesti koncertre.

 

 

Hard Rock Magazin: Ősszel és tavasszal is turnéztatok a Sabaton előzenekaraként. Volt valami különbség a két kör között?

Molnár Máté: Óriási különbség volt minden téren. Kezdve azzal, hogy a turné előtt nem izgultuk szét magunkat úgy, mint az első alkalommal. Akkor ugye fogalmunk sem volt mire számítsunk, és hatalmas készülődés előzte meg az egészet. Most már viszont pontosan tudtuk mi lesz, és ehhez mérten egészen nyugodtan vártuk, hogy végre elkezdődjön a menet. A turnén is sokkal könnyebben ment minden, mindenki tanult az előző kör hibáiból, és sokkal figyelmesebb és toleránsabb volt a másikkal. Ez nem tűnik nagy dolognak, pedig nagyon is az! Sokáig össze vagyunk zárva, szinte napi 24 órában egy ilyen turnén, és ez hosszú távon azért nem könnyű. Közönség szempontjából pedig azt vettük észre, hogy sokkal jobban ismertek minket, mint ősszel. Ennek sok oka lehet, de szerintem alapvetően pont az őszi kör hozta meg a változást. Akkor is ódákat zengtünk a közönségről, és valószínűleg a koncertkritikák, beszámolók és kalóz videofelvételek szép lassan eljutottak azokhoz, akik várták már a Sabaton tavaszi turnéját és utánanéztek az előzenekaroknak is. Könnyebben találhattak rólunk dolgokat, és úgy tűnik szerencsére sokaknak tetszett is, amit láttak vagy hallottak. A koncerthelyszínekkel ősszel sem volt gond, ahogy most sem, a kiszolgálás terén pedig ugyanazt kaptuk, mint a Sabaton. Szóval összetehetjük a kezünket, hogy részünk lehetett ilyesmiben. Ha itt véget érne a zenei pályafutásom, már akkor is azt mondanám, hogy megérte. Ezt többször elsütöttem már a Wisdom története során, és nagyon örülök, hogy mindig van egy-egy előrelépés, vagy olyan esemény az életünkben, ami után újra és újra ezt tudom mondani. (nevet)

HRM: Említetted, hogy a tavaszi bulikon már többen ismertek benneteket a közönségből.

M.M.: Szerintem még mindig több volt az, akinek fogalma sem volt, hogy a Wisdomot eszik-e vagy isszák, viszont nagyságrendekkel többen énekelték velünk a dalokat, mint ősszel. Volt olyan, hogy pont felvettük az egyik bulit, és a közönség annyira hangosan énekelte valamelyik dal refrénjét, hogy teljesen elnyomták NG-t. A videón nem is hallani az ő hangját, csak a közönségét. Ezek eléggé hátborzongató dolgok. El sem tudom képzelni milyen lehet, amikor ismertebb zenekarok dalait végig üvölti a közönség. Láttunk ilyet is bőven a Sabaton koncertjei alatt, hihetetlen érzés lehet ezeket megélni a színpadon.

HRM: Ha jól láttam a neten keringő videókon, ebben a körben nagyobb közönség előtt játszottatok.

M.M.: Az első 7-8 állomáson mindenképpen. 3-4000 fős csarnokokban voltak a bulik, és már ránk beért szinte mindenki. Valahogy jobban sikerült megoldaniuk ott a beengedést, mint itthon. És nem fogod elhinni, de minden koncert azzal kezdődött, hogy teli torokból ment a „Wisdom, Wisdom!”. Sokszor koncert közben, két dal között is skandálták: elképesztő érzés volt, amikor pár ezer ember egyszerre nyomja a nevünket. Fel is vettük videóra, remélem hamarosan össze is tudunk vágni egy kis szösszenetet a turnéról, és abban biztosan benne lesz. Van egy közönségénekeltetős rész is a programunkban, aztán az első koncerten olyan brutál módon énekelt velünk a közönség, hogy jött is az ötlet, hogy ezt érdemes lenne videóra venni. A következő koncerttől vittük is a kamerát a színpadra, és felvettük ezeket a részeket, majd vágtunk belőlük egy-egy egyveleget, aztán szép sorban, és sűrű köszönetek mellett, posztoltuk a Facebook oldalunkon. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert sokan sasolták magukat a felvételeken, és be is írták, ha sikerült magukra találni, illetve így azok is képet kaphattak a koncertünk alatti hangulatról, akik lekésték a bulinkat, vagy egyáltalán el sem jöttek.

HRM: Kinek az ötlete volt, hogy Chris vendégeskedjen a turné pesti dátumán?

M.M.: Úgysem fogjátok elhinni, de az övé. Mondjuk ehhez hozzátartozik az is, hogy már a kezdetek kezdetén igen jó kapcsolatba kerültünk vele és a Sabaton többi tagjával is. Robban például dobolni akart az egyik dalunkban, meg ilyenek. Amúgy az egész sztori úgy kezdődött, hogy kb. a 10. közös koncert másnapján ülünk a következő helyszín öltözőjében, és egyszer csak azt halljuk, hogy valaki gitározza a Somewhere Alone dalunkat. Kinéztünk a terembe, és Chris játszogatja a dalt a Sabaton beállás alatt, Robban meg nekiáll kísérni őt a dobján. Aztán Chris meglát minket és fülig érő szájjal konstatálja, hogy felismertük, amit játszik. (nevet) Aztán ez annyira tetszett neki, hogy a további koncertek beállásánál is eljátszogatta, majd váltott a Heaven And Hellre, aztán később a Live Forevermore-ra. És egyszer csak az egyik görbe estén felvetette, hogy mi lenne, ha eljátszaná ezt a dalt velünk az őszi turnézáró bulin. Természetesen mi ezt nagyon jó ötletnek tartottuk. (nevet) A koncert egy 9000 fős hatalmas arénában volt Göteborgban, és valóban megtanulta addigra a dalt, töviről hegyire, a gitártechnikusa oda is készítette a beállásunkra a cuccait, de ahogy az lenni szokott az ilyen nagy koncerteknél, hatalmas csúszás volt, és egyszerűen nem volt lehetőség elpróbálni együtt a dalt. Így nem is jött össze a dolog akkor, viszont tavasszal újra előkerült a téma, és hol máshol lehetett volna ennek nagyobb apropója, mint Budapesten, a Pecsában. Ez is egy életre szóló élmény volt.

HRM: Kijelenthető már, hogy Bodor Máté teljes jogú tagja a Wisdomnak?

M.M.: Már régesrég. Igazából már az első koncert után tudtuk, hogy megvan, akit kerestünk. Mind hozzáállásban, mind zenei tudásban azt a szintet képviseli, amit kerestünk. A mostani turnén erről még jobban megbizonyosodhattunk, és ami még nagyon fontos, kiveszi a részét a temérdek zenekari munkából is, így sok terhet levesz a vállunkról.

HRM: A friss lemezre már kész alapokat és szólókat játszott fel, vagy volt pár ötlete, amit még be tudtatok venni?

M.M.: Mire Máté csatlakozott a bandához, már teljesen meg volt írva az új lemez, sőt egyes hangszereket addigra már rögzítettünk is. Így a dalírásban nem volt alkalma részt venni, de a szólóit természetesen ő írta meg és játszotta is fel nem is olyan régen. Az új lemezen biztosan több lehetősége lesz a kreativitását megmutatni. A helyzet nagyjából ugyanaz, mint NG-vel volt a ’Judas’ idején, és NG-nek az új lemezen már lesz is egy dala. Szóval nem rajtunk fog múlni, hogy Máté szerepel-e dalszerzőként a későbbi Wisdom lemezeken, hanem csakis rajta.

HRM: Hogy áll a lemez felvétele?

M.M.: 99%-ban kész. Pár órával ezelőtt voltunk a Supersize stúdióban egy női kórussal felvenni a vokálokat. A férfi kórus már pár napja megvolt. Nagyjából ezzel le is záródtak a felvételek, már csak a keverés és a mastering van hátra. De az is előrehaladott állapotban van, így biztosnak tűnik, hogy készen leszünk határidőre. A határidőnk pedig április vége, addig kell elküldenünk az anyagot, tokkal-vonóval a kiadónknak.

HRM: Mikorra várható a megjelenés?

M.M.: Eredetileg tavaszi határidőt kaptunk, amit aztán a kiadónk különböző okokból módosított, és most nyár vége, ősz eleje a megjelenés tervezett időpontja. Ez szinte biztos, ugyanis a megjelenést egy újabb turné fogja követni, aminek épp a részletein egyeztetünk, úgyhogy nem valószínű, hogy tovább fog tolódni az időpont.

HRM: Újabb nagy lehetőséget kaptatok, az ősz folyamán a Powerwolf turné több állomásán is felléptek. Hogyan jött össze az újabb bemutatkozás, illetve lehet azt mondani, hogy ez a lehetőség már a Sabaton-turné eredménye?

M.M.: Annyiban talán a Sabaton turné eredménye, hogy ha ott leszerepeltünk volna, akkor biztosan nem kapunk újabb lehetőséget. Sajnos a kiadónk legtöbb fiatal zenekara erre a sorsra jutott, szóval büszkék vagyunk magunkra, hogy bennünk továbbra is látnak fantáziát. Eredetileg úgy volt, hogy a teljes Powerwolf turnét végignyomjuk, de végül a turné első felére a Nuclear Blast berakta az egyik saját zenekarát, amely nem mellesleg elég ismert tagokból áll. [Az Ashes of Ares-ról van szó, amiben Matt Barlow, Van Williams és Freddie Visales játszik.] Így is 2 hétig fogjuk róni Nyugat-Európát, és ami még érdekes, hogy nagyjából ugyanazokon a helyeken fogunk játszani, mint a Sabatonnal. Nem gondoltuk, hogy ennyire népszerű a Powerwolf. Amúgy szeretnénk az új lemezünket a lehető legtöbb országban és városban bemutatni, úgyhogy szervezés alatt vannak más turnék is.

HRM: Van már elképzelés, hogy melyik nótára vagy nótákra készül majd videó?

M.M.: Természetesen van. Szerintem ez manapság nagyon fontos dolog, a Youtube népszerűsége miatt megint érdemes klipeket készíteni. Mondjuk mi akkor is csináltunk klipeket, amikor a kutyát nem érdekelte és semmilyen média nem játszotta, de szerencsére most kamatostul visszajön, ami annak idején felesleges pénzkidobásnak tűnt. Nagyon szeretnénk most is kihozni a klipet a lemezmegjelenés előtt, de hatalmas fába vágtuk a fejszénket, úgyhogy nem biztos, hogy időben megleszünk. Elég csak annyit mondjak, hogy több mint fél éve dolgozunk már a klipen, és most jön még csak a java!

HRM: Május 11-én a Royal Fest keretén belül, Pesten léptek fel. Mit lehet tudni a buliról? Hallható lesz esetleg újabb nóta a készülő lemezről?

M.M.: Ez egy 5 zenekaros fesztivál lesz a XI. kerületi Barba Negra klubban, Krízis, Twister, Noa Rock, Rómeó Vérzik és Wisdom összeállításban. Tavaly Tavaszköszöntő Fesztivál néven futott még az esemény, mostantól Royal Fesztivál a neve, és ha minden jól megy, akkor a jövőben is meg lesz rendezve minden tavasszal. A mi részünkről az lesz az érdekessége, hogy előveszünk olyan dalokat, amelyeket nem szoktunk játszani, vagy különböző okokból parkolópályára kerültek. Sajnos (persze nem kesergésként mondom) mostanában keveset játszunk itthon, és így vannak dalok, amelyeket már évek óta nem adtunk elő. Koncertek után mindig megkapjuk, hogy miért nem játszottuk ezt vagy azt, úgyhogy akkor most itt lesz rá a ragyogó alkalom. Emellett készülünk más érdekességekkel is, ezekről a Facebook oldalunkon lehet többet megtudni.

Készítette: Savafan

Vezércikk kép: Köhler Ágnes

Legutóbbi hozzászólások