Igor'Z – Megjelent a soproni csapat első nagylemeze

írta Hard Rock Magazin | 2019.05.17.

’Low’ címmel jelent meg a Fekete Gergely, Farkas Erik és Igor Do'urden tagokból álló Igor'Z zenekar debütáló anyaga, melyet a Bandcampen végig is hallgathatunk.

 

 

A zenekar 2014 nyarán kezdett formálódni, majd 2015 tavaszán adta első koncertjét. Még az év őszén meg is jelent az első EP 'All Fades Away' címmel. A második hangzóanyag – szintén egy EP – 2017 őszén jelent meg 'Kettő' címmel. A zenekar közben szorgalmasan koncertezett, 2016, 2017 és 2018 őszét is turnézással töltötte a Nomad és a Rómeó Vérzik vendégeként.

A közben trióra fogyott brigád most, 2019 tavaszán jutott el oda, hogy az első hosszabb lélegzetvételű anyagát is megjelentesse 'Low' címmel. A hat dal méltóan foglalja össze a zenekar eddigi munkáját, s egyben remek cezúra, mielőtt az új felállás komolyan elkezdi a munkát. A lemez első klipes dala a Killing an Animal idén január óta már elérhető webes felületeken.

Legutóbbi hozzászólások