Tony Iommi – „Van egy rakás anyagom”

írta TAZ | 2020.04.01.

Még mindig nem tudni, mikor ad ki új albumot Tony Iommi. A gitáros ugyanakkor egy friss interjúban elmondta, hogy nem szűkölködik ötletekben.

A Black Sabbath leállása óta nagy kérdés, hogy mikor szánja rá magát Tony Iommi, hogy összehozzon egy új lemezt. Volt itt szó együttműködésről Tony Martinnal és Brian Mayjel, de egyelőre nem történt semmi. Nem véletlen, hogy egy friss interjúban is arról kérdezték a riffmestert, hogy mikor jöhet ki új lemeze. „Nos, ez a millió dolláros kérdés. Van egy rakás anyagom – mondta Iommi. – Folyton azt mondom a menedzseremnek, Ralph Bakernek, hogy rendesen akarom összerakni, de a hangmérnök – akivel évekig dolgoztam –, Mike Exeter jelenleg más dolgokkal foglalkozik. Szeretnék valamit összehozni, de nem fogunk turnézni. Brian May nemrég átjött és adtam neki négy-öt CD-nyi riffet, amire ő azt mondta, hogy akár így is kiadhatnám, de azt mondtam neki, hogy normálisan akarom elkészíteni a lemezt.”

A gitáros szeretne olyan vendégeket is meghívni albumára, akikkel nem nyílt lehetősége korábban együtt dolgozni. Ilyen például Robert Plant. „Próbáltam összehozni valamit Plantyvel és néhány más zenésszel is, de nagyon bonyolult volt a helyzet a menedzsment és az ehhez hasonló dolgok miatt.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!