fbpx

Új Zártosztály videóklip készült a tavaly megjelent ’Szétszakítva’ EP Színpad című dalához, a videó Csillag Endre “Csuka” gitáros kiváló munkája.

Zártosztály

A zenekar azt mondta, kifejezetten nem egy újabb „otthonmaradós” klipet szerettek volna forgatni, bár mindenki otthonában vette fel a saját részét, ezekből, illetve koncertfelvételekből készült el a remek végeredmény, mely így többszörösen visszaadja és felerősíti a dal üzenetét. A Színpad eredetileg Bátky Zoltán “BZ” (At Night I Fly, Wall Of Sleep) és Szebényi Dániel (Ocean Hills, Kowalsky meg a Vega, Ocho Macho, Freddie) szerzeménye, ezt formálta saját képére Schrott Péter és Csillag Endre.

Mirkovics Gábor “Zserbó” basszusgitáros mesélt pár mondatban a dalról, és a zenekar terveiről: „Alig várjuk, hogy nyáron újra találkozhassunk a közönséggel, mert ahogy a dalban is van, a színpad visszavár! A Színpad eredetileg a Hard számára készült dal volt, a szövegét és az ének dallamát BZ írta Szebényi Dani zenéjéhez. Végül nem jelent meg, de én szerettem volna, ha nem kallódik el. Ezért úgy döntöttünk, hogy elővesszük, és csinálunk belőle egy Zártosztály-dalt. A szerkezetbe és a szövegbe, hangszerelésbe is belenyúltunk kicsit, Schrott Peti kiválóan megoldotta a feladatot, a végeredmény így egy igazán jellegzetes zártosztályos hangzású dal lett. Tervezzük, hogy készítünk videót a ’Szétszakítva’ EP címadó dalához is, mivel rengeteg időnk van most dolgozni, megpróbáljuk ezt rendesen kihasználni.”

A ’Szétszakítva’ EP hivatalos videói közös lejátszási listán ITT érhetőek el.

A zenekar időközben elkezdte egyesével közzétenni a 2018-as bakancsos Edda tagságával készült ’Őrült érzés’ DVD dalait (ITT). A folyamatosan frissülő, hivatalos lejátszási listát az alábbi linken lehet hallgatni, illetve érdemes követni a Zártosztály Facebook-oldalát az újabb videókért!

Tagok:

Schrott Péter – ének
Csillag Endre – gitár
Mirkovics Gábor – basszusgitár
Hirlemann Bertalan – dobok
Lázár Zsigmond – billentyűs hangszerek

Zártosztály

Megosztás