HIM – 26 év után lezárják karrierjüket

írta TAZ | 2017.03.06.

Bár az utóbbi hónapokban nem hallhattunk a csapatról, ennek ellenére váratlanul jelentette be feloszlását minden idők legsikeresebb love metal zenekara.

 

 

2017 végén befejezi pályafutását a HIM. A finn love metal zenekar 1998-as ’Greatest Lovesongs Vol. 666’ című lemezével szinte azonnal berobbant a köztudatba, azonban az igazi sikerkovács a 2000-ben kiadott ’Razorblade Romance’ volt, melyen olyan slágerek találhatóak, mint a Join Me In Death vagy a Right Here In My Arms. A befejezésről szűkszavú közleményben tudatta a csapat a rajongókat a Facebookon.

„A szerelem és a metal negyed évszázados összefonódása után őszintén érezzük, hogy a HIM megfutotta a saját természetellenes köreit, így búcsút kell intenünk annak érdekében, hogy helyet készítsünk feltáratlan látnivalóknak, illatoknak és hangoknak. Befejeztük a mintát, megoldottuk a rejtélyt és elfordítottuk a kulcsot. Köszönjük.” – nyilatkozta szokásához híven poétikusan Ville Valo, a csapat frontembere.

„2017 végén visszatérünk a vadonba. A nagy átalakulás előtt azonban még szeretnénk felkínálni egy utolsó esélyt, hogy megtapasztalhassátok élő koncertjeinket Őfelsége szolgálatában. Ez nem egy könnyhullatás lesz, hanem a love metal ünneplése a maga lovecrafti dicsőségében! Találkozunk a koncerteken!” – tette hozzá Mige, a csapat basszusgitárosa.

A zenekar a 2003-as ’Love Metal’ lemezzel, majd azt követő ’Dark Light’-tal betonozta be sikerét szerte a világban, és egyértelműen ők lettek a saját maguk által kreált love metal zászlóvivői, pedig az évek alatt rengeteg zenekar próbálta Ville Valóék receptjét leutánozni. A csapat búcsúturnéja egyelőre csak Európára korlátozódik (további dátumok még várhatóak), mivel néhány nyári fesztiválfellépés után november végén Oroszországban indul, majd december 17-én Londonban zárul. Hozzánk legközelebb december 2-án, a prágai Forum Karlinban dörrenek meg utoljára a HIM legnagyobb slágerei.

A banda legutolsó albumáról, a ’Tears On Tape’-ről ITT írtunk, Ville Vallóék 2014-es fellépéséről ITT, 2015-ös székesfehérvári koncertjükről pedig ITT olvashatsz.

Legutóbbi hozzászólások