Sok zenekar a járvány hatására függesztette fel működését, a székesfehérvári punk-rock and roll trió még 2019-ben befékezett, de a karantén „áldásaként” új nagylemezük született ’No Expectations’ címmel.

The Joystix

A Joystix 2019 tavaszán vonult pihenőre, ahogy akkor fogalmaztak: bizonytalan időre. A szünetnek azonban vége, ráadásul új nagylemez is született a pihenő alatt!

 

 

„Nem akartuk kihagyni a ziccert, valamilyen módon mindenképpen meg akartuk ünnepelni a zenekar 15. születésnapját, amihez le is foglaltunk egy időpontot, de ezt nyilván a Covid-19 keresztülhúzta. Ami viszont pozitív, hogy így legalább volt időnk molyolni a lemezen és egy olyan anyagot letenni az asztalra, amivel maximálisan elégedett vagyok!” – mondta a zenekar énekes/gitáros/dalszerzője, Szöszö, majd hozzátette: „Azért természetesen a buliról sem mondtunk le, ha nem dől össze a világ, május 7-én tartunk egy CD-megjelenéssel egybekötött lemezbemutató/utó-születésnapot a budapesti Robotban! Addig is kövessetek minket a Facebook-oldalunkon, hogy ne maradjatok le semmiről, ami velünk kapcsolatos!”

A nyolc vadonatúj és négy korábbi, lemezen meg nem jelent szerzeményt (a 9-12. dal a listán) tartalmazó album a GrundRecords gondozásában látott napvilágot 2020. december 30-án a digitális felületeken, a CD-megjelenés tavaszra várható!

A zenekar felállása:

Szőke Gábor – ének, gitár
Marton Zoltán – basszusgitár
Pintér Zsolt – dob

’No Expectations’ dallista:

01. Ready To Go
02. Crystal Ball
03. Miles Away
4. 94
05. Wasted Time
06. War In My Head
07. Be-Bop-A-Lula
08. 1 Way
09. Boogie

10. Burn This City
11. Don’t stop!
12. Break The Silent Night

The Joystix

Megosztás