Az Inside Out Musicnál jelenik meg október legvégén a The Flower Kings új lemeze, az ‘Islands’, amiről már a harmadik dal, a Morning News is meghallgatható.

The Flower Kings

„A koronavírus miatti leállásnak köszönhetően hamarabb kezdhettünk el egy új albumon dolgozni – mondta Roine Stolt az október 30-án érkező lemezzel kapcsolatban. – Az összes koncertet és fesztivált elhalasztották és nem igazán alakultak úgy a dolgok, ahogy azt reméltük. Az, hogy a pandémia alatt tétlenül üljünk, fel sem merült bennünk, nem állíthat meg bennünket ez a gonosz vírus! Egyedül az internet varázsának volt köszönhető, hogy közösen dolgozhattunk az albumon, hiszen az Egyesült Államokban, Olaszországban, Ausztriában és Svédországban élünk. Így küldözgettük egymásnak a nagyvilágon keresztül a fájlokat, amelyből egy 21 dalos, mamutméretű dupla album lett. A lemez témája az elszigetelődés, úgyhogy az Islands volt a legegyértelműbb választás címnek, mert ez foglalja össze a veszteség és az elszakadottságtól való félelem témáját.”

 

 

A 92 perc hosszúságú album az ’Islands’ címet kapta, és a svédek zenéjének jellegzetes vonásait vonultatja fel a jól ismert hangzástól kezdve a vintage billentyűs hangszereken át egészen az epikus gitárszólókig és a szimfonikus elemekig. Zeneileg hasonlóan kapcsolódnak össze a dalok az albumon, mint a The Beatles ’Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band’ című lemezén, ezért akár egy 21 részes, bő 90 perc hosszúságú monumentális dalként is tekinthetünk erre az albumra. Korábban a Broken és a From The Ground című tételeket ismerhettük meg az anyagról, most pedig itt a klipes Morning News.

Megosztás