Rövid, egyperces írásainkat a jövőben nem gyűjtögetjük, hanem egyesével osztjuk meg veletek. Így egyrészről elvész a tematikus csoportosítások varázsa, másrészt viszont nem kell 5 vagy több írást átböngésznetek, ha csak az egyik vagy másik érdekel közülük. Elsőként az Aristocrats tavaly rögzített koncertlemezéről szóló beszámolónkat olvashatjátok ebben az önálló formában, ha érdekel az olyan, improvizációkban gazdag muzsika, amilyet a hetvenes évek elején a Deep Purple vagy a Led Zeppelin játszott élő felvételein.

A Guthrie Govan-Bryan Beller-Marco Minnemann felállású – instrumentális zenében utazó – trió 2011 óta létezik. Eddig négy stúdióalbumot adtak ki és most megjelent első élő felvételük is. Ez a lemez azon ritka élő albumok közé tartozik, melyeket 2020-ban rögzítettek. Koncertalbumok legtöbbször összegzésképp jelennek meg, hogy lezárjanak egy korszakot az előadó életében. Nos, az Aristocrats esetében nem erről van szó, mert a lemez hat szerzeményéből öt a legutóbbi stúdióalbumon, a ’You Know What…?’-on is felfedezhető. Persze a koncerten még vibrálóbbá teszik az amúgy is virtuóz nótákat. A címben levő évszámból következtethetően a felvétel még a járványügyi lezárások előtt készült.

Instrumentális rock vagy jazz-rock, nem lehet kategóriába tuszkolni a triót, mert mindkét műfaj megtalálható a zenei repertoárban, és a jelek szerint a három zenészfenomén kiválóan érzi magát mindkettőben. Nem félnek a hosszú hangszerszólóktól, improvizációktól, melyek mára kikoptak az élő fellépésekről, már ami a rockzenei vonalat jelenti.

Az anyag talán legkiemelkedőbb felvétele a Get It Like That közel húszperces variációja. Ez a darab a 2011-es stúdióalbumukon található meg harmadekkora terjedelmben, ebben a verzióban viszont minden hangszer csúcsra van járatva. Neil Peartnek ajánlják szerzeményüket, így akkor ez elég frissen született, hiszen a Rush dobzsenije 2020 legelején hagyott itt bennünket. Ha már neki szól a muzsika, Marco Minnemann elhelyez benne egy majdnem tízperces dobszólót.

Egy album azoknak, akik szeretik a hosszú instrumentális darabokat, azoknak, akik nem azért ülnek be a koncerttermekbe, hogy hangról hangra ugyanúgy meghallgassák kedvenceik stúdióban rögzített kompozícióit. Az Aristocrats zenéje nem a nagyközönségnek szól, ugyanakkor egyáltalán nem öncélú magamutogatásról van szó, hanem három elképesztő tudású zenész mértani pontosságú együttműködéséről.