fbpx

A McStine & Minnemann egy új zenekar, melyben Randy McStine (Lo-Fi Resistance) és Marco Minnemann (The Aristocrats) zenélnek együtt. Bemutatkozó lemezük július 3-tól lesz kapható, de az első kislemezes dal máris tesztelhető.

McStine & Minnemann

A két zenész még 2018-ban találkozott, amikor más előadókkal dolgoztak együtt. Felfedezték egymás lekesedését, elszántságát a rock, a pop és más műfajok előadói iránt, és ekkor döntötték el, hogy egy projektben fognak zenélni. Amikor McStine és Minnemann elkezdtek dolgozni EP lemezükön, gyorsan módosítottak a terven, mert az összhang és zenei ötleteik plusz lendületet adtak nekik. A végeredmény a saját néven érkező debütáló anyagon kap helyet, melyen tíz dal található, zeneileg pedig az XTC, a Mr. Bungle, a The Knack, a Queen és Frank Zappa stílusához állnak közel.

Program az első önálló dal a lemezről, mely azt vizsgálja, hogy a modern technika milyen hatással van világunkra. A duó a képi megjelenéshez szorosan együttműködött Christian Riosszal, aki korábban a Flying Colors vagy épp a Sons Of Apollo videóit rendezte. Ennek az együttműködésnek lentebb látható az eredménye, mely tökéletesen visszaadja a koncepciót. Randy így emlékezett vissza a dal születéséről: „Először 2013-ban vettem fel és sokszor játszottam a saját triómmal. Aztán úgy gondoltam, király lenne, ha Marcóval is megcsinálnám, feltéve ha mindketten elkapjuk azt a Devo-féle hangzást. Nagyon izgatott lettem attól, ahogy ez sikerült. Az, ahogy Marco kezeli az instrumentális részt, egy teljesen új dimenzióba repítette az egészet.”

’McStine & Minnemann’ dallista:

01. Program
02. Falling From Grace
03. Your Offenses
04. Catrina
05. Top Of The Bucket
06. Tear The Walls Down (No Memories)
07. Fly
08. Activate
09. The Closer
10. Voyager

McStine & Minnemann

Megosztás