Megjelent az ex-Mobilmánia, jelenlegi Omen énekes Molnár Péter ‘Stula’ vezette Stula Rock második nagylemeze ’Örökifjú’ címmel. A 2018 februárjában megjelent első, ’Őserő’ című album folytatásán 11 dal hallható 40 percben.

Stula Rock

A felvételek Balassagyarmaton, Horváth Ádám dobos stúdiójában készültek, a hangmérnök, fő dalszerző és a szövegíró is ő volt, a végső keverést és masztert pedig Vácott, Fábián ‘Fábi’ Zoltán (ex-Wellington, Age of Nemesis) követte el. A lemez az online felületek mellett április 21-től (kedd) minden Relay és InMedio újságosnál megvásárolható HammerWorld CD Specialként, egy ajándék korábbi magazinnal együtt. A megjelenést dalpremier is kíséri, a Szervusz, idő! videóklipjéhez a zenekar minden tagja otthonában izzította be a kamerákat.

 

 

Stula Rock a lemezmegjelenéshez egy különleges felhívást is közzétett, a sorsoláson május 1-ig lehet részt venni: “Az előrendelők között sorsolást tartunk, a játék díja, maga a ZENEKAR. Egy nevet kisorsolunk az előrendelők közül és a Stula Rock zenekar egy akusztikus koncertet ad a nyertesnek, teljesen ingyen, ott, ahol ő szeretné. Ez lehet egy magánlakásban lévő nappali, kerti parti, egy erre az alkalomra kibérelt vendéglátó hely, balatoni nyaraló… Bárhol az országhatárokon belül.” További részletekért érdemes figyelni a Stula Rock Facebook-oldalát ITT.

Horváth Ádám gondolatai a friss klipes dallal kapcsolatban: „A Szervusz időt egy nehéz dalnak tartom. Igaz, ott van benne a dallamos refrén, a héthúros gitárral a túrás, a zongorás kiállás, a női vokálok. Hosszú is kicsit a dal, legalábbis a többihez képest. Szövegileg nagyon személyes. Nem szoktam már ilyen személyes jellegű dolgokat boncolgatni, mert az én belső világom nem mindig találkozik a közízléssel. A folyton múló, és mindent átformáló időről számtalan dal született már, de próbáltam nem az elcsépelt közhelyeket elpufogtatni. Remélem sikerült! Még nem játszottuk koncerten, és ahogy a helyzet kinéz, egy darabig nem is fogjuk… De amikor itthon a klip miatt újra végigdoboltam párszor, akkor jöttem rá, hogy ez húzni fog a bulikon!”

“Amikor a Szervusz idő dal elkészült, Stula azt mondta, hogy ez a legjobb dal a lemezen, és szerinte ebből lesz a nagy sláger! Hiszek a csávónak, mert az első lemeznél a Ha látnád magad című dalra mondta ugyanezt, már a felvételi fázisnál, én meg csak hümmögtem, hogy aha, lehet… Szerettem azt a dalt, jónak is tartottam, de szinte biztos voltam benne, hogy Forgószél és pláne a Szállnék lesz a mindent vivő… Tévedtem. Ha látnád magad 180 ezer felett jár a YouTube-on, a Forgószél 40 ezer, a Szállnék meg 2000 körül, ergo le sem sajnálják. Nóniusz Gabi a Visszafordíthatatlant erőltette anno, hogy arra legyen klip. Lett, az 7 ezer körül tart. Úgyhogy Stula lett kinevezve sláger-katalizátornak!”

Horváth Ádám mellett most a tizenegy dalból háromhoz a zenésztársak is írtak zenei alapokat, az Érjünk el! zeneszerzője Vigyinszki Máté gitáros. Az Örökifjú stílusilag a debütáló albumhoz hasonló modern hard rock lemez, néhol héthúros gitárral, sok vokállal, nagyívű énekdallamokkal. Az első előzetes dalt tavaly februárban mutatták be, a Velősy Flóra énekesnővel készült Felfelé sodor a szél egy koncertvideót kapott, a klipes Érjünk el! pedig tavaly decemberben jelent meg. Legutóbb pedig március 8-án, nőnap alkalmából jelent meg A szép nő szöveges videóval kísérve.

„Az ‘Örökifjú’ nem konceptalbum, de majdnem minden dalt körülleng az idő múlásának témaköre, akárcsak érintőlegesen is. Lévén nyáron Stula is 40 éves lesz, és én is betöltöttem nemrég a negyedik X-et. Persze ez csak egy évszám, még fiatalnak érezzük magunkat, de már remélhetőleg bölcsebbek is lettünk.” – tette hozzá még Ádám az albummal kapcsolatban.

Stula Rock:

Molnár Péter ’Stula’ – ének, vokál
Vigyinszki Máté – gitárok, vokál
Zsigmond Albert – billentyűs hangszerek
Nógrádi Máté – basszusgitár, vokál
Horváth Ádám – dobok, ének, vokál

Megosztás