fbpx

A Frontiers Musickal kötött szerződést követően sokáig csend volt a magyar AOR-csapat, a Stardust körül, ám most megtört a jég: a 2nd Hand Love videójuk kíséretében bejelentették, hogy október 9-re időzítették a lemezük kiadását.

Stardust

A Stardust, a magyar dallamos rock/AOR zenekar 2020. október 9-én jelenteti meg várva várt debütalbumát ‘Highway To Heartbreak’ címmel. A nemzetközi színtéren undergroundnak számít a magyar rockzene, főleg a magyar szövegek – vagy ha a szöveg angol, a rossz kiejtés – miatt. Ezen próbál változtatni a Stardust, mely korábban magánkiadásban megjelentetett már egy bemutatkozó EP-t itthon, de a Frontiers-szerződéssel valóban széles távlatok nyíltak meg előttük.

„Az első EP-nk nagyon jó visszajelzéseket kapott a rajongóktól, nemcsak Magyarországról, hanem a világ minden tájáról – mondta Adam Stewart énekes. – Abban bízom, hogy a most készülő bemutatkozó albumunkat még több dallamos rock rajongó fogja élvezni a Frontiersszel való kooperációnak hála. A Stardust fülbemászó dallamokkal és fogós dalszövegekkel teli AOR-t játszik, így a Frontiers valóban a tökéletes otthon számunkra.”

Meg kell említeni, hogy nem más, mint a hatalmas Mark Spiro (Bad English, House of Lords, Giant) és a svéd gitárhős Tommy Denander segített a srácoknak a dalszerzésben és a produkcióban.

„Egy nap kaptam egy üzenetet Mark Spirótól! Azt írta: »Hé ember, találtam egy jó dalt, amit imádnál, mit gondolsz?« Azonnal meghallgattam a dalt és elszállt az agyam! A 2nd Hand Love egy tipikus Spiro-dal, varázslatos hangulattal és fülbemászó refrénnel. Rávetettem magam és csináltam egy új, modern zenei feldolgozást a dalhoz. Egy riffközpontú verzét, egy bluesos refrént és egy teljesen új intró részt.” – magyarázta Stewart az első kislemezről, a 2nd Hand Love-ról.

A ‘Highway To Heartbreak’ dallistája:

01. Runaway
02. Heartbreaker
03. Bullet To My Heart
04. Perfect Obsession
05. 2nd Hand Love
06. Shout It Out
07. Can’t Stop Loving You
08. Eye To Eye
09. Hey Mother
10. Blue Jeans Eyes (bónuszdal)
11. The River Is Rollin’

És a felállás:

Adam Stewart – ének, ritmusgitár
Ben Martin – basszusgitár
Dave Legrand – billentyűs hangszerek
Facey – gitár
Tim Keeley – dobok

Stardust - Highway To Heartbreak

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás