Még szeptemberben jelent meg, de csak nemrég jutott el hozzánk a Rolling Stones koncert DVD-je. Nem is értem, miért csak most adták ki ezt a kordokumentumot! Egy 1989-es felvételről beszélünk, ami valamiért (talán mert éppen akkor szakítottak addigi kiadójukkal, a Columbia Recordsszal) dobozban maradt. Pedig hosszabb kihagyás, Mick és Keith szólólemezei után úgy tértek vissza a Kövek a színpadra, hogy azt a világ megemlegesse! Az 1982-es turné végén egy rockbanda ment le a színpadról, 1989-ben egy intézményesült produkció tért vissza. 15 ember a színpadon, az öttagú zenekart a négyfős Uptown Horns fúvósszekció, három vokalista, két billentyűs és egy szaxofonos kísérte el, és akkor még nem beszéltünk az e koncerten fellépett speciális vendégekről: Axl és Izzy a Guns N’ Roses világhírnév felé száguldó vonatáról és Slowhand, valamint John Lee Hooker a „lassú blues partot mos” csónakjából. És persze a leghatalmasabb, emeletes színpadkép, amit addig láttunk, felfújhatú óriási gumilotyókkal a Honky Tonk Women alatt, melyeknek csak a bokája látszott a Mickről készült közeli felvételeken.

Ebben az évben iktatták be őket a Rock and Roll Hall of Fame-be, majd megcsinálták a ‘Steel Wheels’ lemezt és ennek promótálására indultak ezzel a grandiózus produkcióval. Chuck Leavell billentyűs és Bobby Keys szaxofonos maradt a hét évvel korábbi turné négyfős kisegítő gárdájából, és az említett módon felduzzasztották a létszámot. A turné zárásaként három teltházas koncertet adtak az Atlantic City-i Convention Centerben 1989. december 17-én, 19-én és 20-án. Ez volt a turné legkisebb befogadóképességű helyszíne a sok stadion után, ezért is kellett három dátumot megadni. A lemezen viszont nem szerepel dátum, ezért gondolom, a háromnapos produkcióból vágták össze a kész anyagot.

Az látszik, hogy a zenekar ereje teljében van, főleg az örökifjú Mick Jagger, aki itt még 30 évvel fiatalabb, és megállíthatatlanul pörög, rohan a színpadon, még a több mint két és félórás koncert legutolsó dala alatt is felszalad a lépcsőn, mint a nyúl. Mint egy Duracell-nyuszi. Egyszerűen nem lehet leállítani. Hozzá képest Keith Richards és Ronnie Wood is állóvíznek tűnik, pedig ők is alaposan kiveszik a részüket a műsorból. Kettejük közül azért láthatóan Ronnie az, aki többet és jobban gitározik, Keith sokszor csak a show-t csinálja, meg a klasszikus riffjeit hozza. A cigi viszont mindkettőnek kilóg a szája sarkából, mint Michael Weikathnak a Helloween koncerteken. Charlie Wattsról mindig Phil Rudd jut eszembe, a „szögelés” másik nagymestere, néha elmosolyodik nemlétező bajusza alatt, miközben egyszerűen, de mérnöki pontossággal játssza végig a koncertet. Aki nagyon kilóg a sorból: Bill Wyman basszer, ő tényleg nem csinál semmit a basszusgitározáson kívül. Rettenthetetlen faarccal bámul egy pontra, és el nem mozdul a helyéről egész koncert alatt. Illetve egyszer elmozdul, és ekkor láttam egyetlen egyszer elmosolyodni is, amikor a Sympathy For The Devil „vonatozása”, a „hu-hu”-vokálok közben átkeveredik a vokalista lányok közé.

A műsor pedig pazar és rendkívül hosszú. 27 dal, 2 óra 40 perc, talán a Stones leghosszabb műsora. Természetesen benne vannak az aktuális album kislemezslágerei, a Mixed Emotions, a Rock And A Hard Place és a Terrifying, plusz a lemezt nyitó Sad Sad Sad és a Can’t Be Seen, amit Keith énekel, az azt követő Happyvel egyetemben, így biztosítva szusszanásnyi időt Micknek a nagy finálé előtt, amikor is visszatér a Paint It Blackkel, és onnantól már folyamatos örömünnep az egész. Persze addig sem lehet ok panaszra, mert a Start Me Up-kezdés már megalapozza a hangulatot, de a Bitch, a Hobo által is feldolgozott Tumbling Dice vagy a Ruby Tuesday mellett elhangzik a Honky Tonk Women is a koncert közepén. A hatalmas guminők ötletét az AC/DC rögtön le is nyúlta tőlük, az 1991-es budapesti koncerten (és a Donington DVD-n) már ott volt az egész színpadot betöltő felfújható baba a Whole Lotta Rosie alatt.

Aztán a koncert utolsó harmadában jön a mindent elsöprő Paint It Black / Sympathy For The Devil / Gimme Shelter / It’s Only Rock n Roll / Brown Sugar / Satisfaction áradat, valamint a pszichedelikus 2 000 Light Years From Home, hogy egyetlen nyúlfarknyi ráadással, a Jumpin’ Jack Flashsel köszönjenek el. De ha még ez sem elég, a koncert közepén előadják a Salt Of The Eartht – pályafutásuk során először élőben –, ráadásul nem is egyedül. A frissen felfedezett tehetség, a Guns N’ Roses két üdvöskéje, Axl Rose és Izzy Stradlin társaságában. Majd a Little Red Rooster című Willie Dixon-féle bluessztenderdben, melyet a Stones vitt igazán sikerre, bejön Eric Clapton, hogy egy igazán fergeteges szólóval bizonyítsa, hogy ő a bluesgitározás koronázatlan királya, majd a dal végén Ronnie is slide-gyűrűt húz, Mick pedig a szájharmonikáját húzza elő, hogy egy hatalmas párbajjal zárják a dalt. Clapton pedig marad, hogy a Stonesszal együtt lekísérje a következő dalban John Lee Hookert. A Boogie Chillen’-t soha, sehol máshol nem játszották, csak ezen a három estén. Aztán Európába már egy sokkal kisebb színpadképpel jöttek át, és a turnét átkeresztelték ‘Urban Jungle Tour’-ra.

A kiadó természetesen a 2020-as megjelenéshez illő feljavított képpel és DTS hanggal szállította a kiadványt, egy 16 oldalas booklettel, amely a koncertképeken kívül hasznos információkat is tartalmazott a turnéról. Extra nem volt a DVD-n, de ez a 160 perces hossz fényében nem is csoda. Viszont a sokféle formátum között találhatnak a rajongók egy hatlemezes kiadást is, ahol 2 CD-n szerepel a koncert hanganyaga, egy harmadikon a turnénak csak egyes helyszínein játszott ritkaságok, DVD-n és Blu-ray lemezen az Atlantic City-i koncert, egy bónusz DVD-n pedig a turné folytatásában, Japánban felvett műsor.

Összegzés:

Az addigi leglátványosabb show, a legnagyobb színpadkép, 15 fős zenészgárda és mindez a Guns N’ Roses zenészeivel, Eric Claptonnal és John Lee Hookerrel „megvendégelve”. Hibátlan.

Pontszám: 10

Megjelenés: 2020
Kiadó: Eagle Rock / Universal Music
Stílus: Stones (rhythm & blues)
Származás: Egyesült Királyság

Zenészek:

Mick Jagger – ének, gitár, szájharmonika
Keith Richards – gitár, ének
Ronnie Wood – gitár
Bill Wyman – basszusgitár
Charlie Watts – dobok

Bobby Keys – szaxofon
Chuck Leavell – billentyűs hangszerek, vokál
Matt Clifford – billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, vadászkürt, vokál
Lisa Fischer – vokál
Bernard Fowler – vokál
Cindy Mizelle – vokál

The Upton Horns:

Arno Hecht – szaxofon
Paul Litteral – trombita
Robert Funk – harsona
Crispin Cioe – szaxofon

Dalcímek:

1. Intro
2. Start Me Up
3. Bitch
4. Sad Sad Sad
5. Undercover Of The Night
6. Harlem Shuffle
7. Tumbling Dice
8. Miss You
9. Terrifying
10. Ruby Tuesday
11. Salt Of The Earth (feat. Axl Rose & Izzy Stradlin)
12. Rock And A Hard Place
13. Mixed Emotions
14. Honky Tonk Women
15. Midnight Rambler
16. You Can’t Always Get What You Want
17. Little Red Rooster (feat. Eric Clapton)
18. Boogie Chillen (feat. Eric Clapton & John Lee Hooker)
19. Can’t Be Seen
20. Happy
21. Paint It Black
22. 2 000 Light Years From Home
23. Sympathy For The Devil
24. Gimme Shelter
25. It’s Only Rock n Roll (But I Like It)
26. Brown Sugar
27. (I Can’t Get No) Satisfaction
28. Jumpin’ Jack Flash