Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy

Lehet, hogy nem figyeltem eléggé és azért nem tűnt fel, hogy öt év telt el Rob Zombie legutóbbi lemeze óta, pedig valóban öt esztendeje, hogy – a mostanihoz hasonlóan vállalhatatlanul őrült című – albumot jelentetett meg mindenki kedvenc zombija. A lemezre várakozás közben egy tudathasadásos állapotban találtam magam. Egyik énemnek nagyon magas elvárásai voltak a lemezzel kapcsolatban – végül is egy Rob Zombie-anyagról van szó –, a másik énem viszont a múlt felemás produkciói miatt inkább félt attól, hogy most mit fog hallani. Vajon ismét egy töltelékekkel teli kislemezt kapunk? Végül mindkét énemnek igaza lett. Fura, ugye?

Aki ismeri Rob lemezeit, az jól tudja, hogy az utóbbi nyolc-kilenc évben eléggé megkövült az a formula, amivel operál. Ez néhány címszóval a következőképpen írható le: bika hangzás, fejvakarásra késztető átvezető „dalok” tömkelege, egy-két indokolatlan, paródia jellegű nóta, egy-két istentelen nagy arénarock-himnusz, a lemez végén pedig egy kísértetiesen halloweeni hangulatú dal. Mivel ezt a formulát már 2013 óta használják a lemezeiken, ezért meglepetést nem okozott a mostani anyag sem, viszont pont ezért kihívás értékelni, ugyanis nehéz bármi újat mondani róla.

Az előző anyag kapcsán a fejükre olvastam, hogy túl sok az átvezető és túl kevés az effektív „dal” a lemezen, azonban most örömmel jelentem, hogy ez az arány sokat javult az utóbbi javára. Talán ők is érezték, hogy érdemesebb több zenét tolni és kevesebb marhulást. A stílust tekintve természetesen ismét egy óriási kavalkáddal találkozhatunk, a legnagyobb meglepetés a 18th Century Cannibals, Excitable Morlocks And A One-Way Ticket On The Ghost Train című szösszenet, ami egészen konkrétan egy redneck, bendzsós, szájharmonikás country dal, amelyen természetesen csavarintottak egyet a maguk zombis módján.

Csak tippelek, de úgy érzem, hogy Chris Zeuss producernek is nagy szerepe van abban, hogy az utóbbi három lemez ennyire egy kaptafára készült. Annyit viszont mindenképpen fel kell hoznom Zeuss mentségére, hogy dermesztően jól szólnak a vele készült albumok, különösen John 5 gitárjai és Ginger Fish dobjai, amelyek teljesen letarolják az embert. Továbbá nem vette félvállról a munkát, mivel stílusában szinte minden dal különbözik, így a hangzásuk is más és más. Ami mindig is szimpatikus volt ebben a felállásban, hogy Rob – amellett, hogy végig ő van a show középpontjában – nagyon alázatosan teret enged zenészeinek, akik élnek is a lehetőséggel, hogy csillogtassák tudásukat. A The Much Talked Of Metamorphosis ugyanakkor meglepő módon John 5 akusztikus gitárokon előadott magánszáma. Az album leggyengébb láncszeme a Shadow Of The Cemetery Man, ami mind poénként, mind normális dalként működésképtelen, szerencsére azonban akad több nagyon erős pillanat is a korongon. Már a kezdő The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) is iszonyatosan odacsap, a Get Loose pedig nagyon kellemes indusztriál emlékeket ébreszt, legnagyobb kedvencem viszont egyértelműen a Crow Killer Blues, amely minden olyan elemet felvonultat, ami miatt megszerettem a zombi életérzést.

A mostani felhozatalból talán még a Boom-Boom-Boomban kapták el azt a füstös, hipnotikus hangulatot, ami nagyon jól áll Rob hangjához. (Itt jegyezném meg, hogy eszméletlen karakteres hangja van, szóval igazán énekelhetne többet a megszokott kántálás, valamint az egyszerűbb dallamok helyett. A koncerteken pedig főleg, ott ugyanis a showmankedés mellett alig hajlandó tisztán énekelni.) Lehet, hogy én vagyok begyöpösödve, de számomra továbbra is az első két lemez úthengerszerű indusztriál darálása az etalon. Ott sikerült elcsípni egy olyan stílust, ami egyszerre volt nagyon súlyos és csakis a Rob Zombie-ra jellemző módon rothadó és dekadens. A mostani album kapcsán viszont ugyanazt tudom mondani, mint öt évvel ezelőtt, kissé kiegészítve az akkori gondolatomat: Ha a három legutóbbi anyag legjobb dalait egy lemezre tennék, a sallangot meg ejtenék, akkor lenne egy 10 pontos Zombie-lemezünk, így azonban ez csak egy nagyon erős közepes.

Összegzés:

Nem okozott meglepetést Rob Zombie új lemeze se pozitív, se negatív értelemben. Az előző két album stabil színvonalát ugyan hozza néhány kiemelkedően erős dallal, viszont hiányzik az a jófajta sokk, amit a régebbi anyagok okoztak.

Pontszám: 6.5

Megjelenés: 2021
Kiadó: Nuclear Blast
Stílus: indusztriális rock
Származás: USA

Zenészek:

Rob Zombie – ének
John 5 – gitár
Piggy D – basszusgitár
Ginger Fish – dob

Dalcímek:

1. Expanding The Head Of Zed
2. The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition)
3. The Ballad Of Sleazy Rider
4. Hovering Over The Dull Earth
5. Shadow Of The Cemetery Man
6. A Brief Static Hum And Then The Radio Blared
7. 18th Century Cannibals, Excitable Morlocks And A One-Way Ticket On The Ghost Train
8. The Eternal Struggles Of The Howling Man
9. The Much Talked Of Metamorphosis
10. The Satanic Rites Of Blacula
11. Shower Of Stones
12. Shake Your Ass-Smoke Your Grass
13. Boom-Boom-Boom
14. What You Gonna Do With That Gun Mama
15. Get Loose
16. The Serenity Of Witches
17. Crow Killer Blues