A német indusztriálismetál-alakulat a vírushelyzet miatti koncertstopot kihasználva még tavaly stúdióba vonult és összehoztak egy lemezre való új anyagot.

A tavaly óta zajló pandémia miatt gyakorlatilag a zeneipar teljes leállásra kényszerült, de sok banda a hirtelen jött szünetet új zenék írásával tölti. Nem kivétel ez alól a Rammstein legénysége sem, akik a múlt évben már bejelentették, hogy nekiláttak egy új album megírásának. Először Christopher „Doom” Schneider számolt be arról, hogy megkezdték a munkát a 2019-es ‘Rammstein’ című album folytatásán egy franciaországi stúdióban, majd ezt hivatalosan is megerősítették. Most pedig a billentyűs Christian „Flake” Lorenz nyilatkozott, hogy elkészültek az új lemezzel: „Fokozta a kreativitásunkat, hogy nem koncertezhettünk. Több időnk volt új dolgokra, és semmi sem vonta el a figyelmünket. Így történt, hogy készítettünk egy olyan lemezt, amit eredetileg nem is terveztünk. A dalok témái most is a napi tapasztalatainkból és a világ eseményeiből táplálkoznak, ahol mindig történik valami, az emberek őrültsége nem változott meg a koronavírusos időszakban sem.”

 

 

Még nem tudni, hogy a lemez mikor és milyen címen lát majd napvilágot, egyelőre május 22-én és 23-án Lipcsében folytatnák a félbeszakadt európai turnét, ha a járványhelyzet engedi, talán már új számokat is hallhat a koncerteken a közönség.

Megosztás