Amikor Mat Sinner a saját magáról elnevezett zenekarában elénekelte, hogy „I’m bulletproof”, azt hittük, végre minden rendben van. Kiderült, hogy bár javul a basszusgitáros állapota, de a Primal Fear még mindig nem tud koncertezni.

Primal Fear

A német metállegenda még mindig nem tud élő koncerteket adni. Kevesebb mint egy évvel ezelőtt bejelentették, hogy „egy súlyos betegség miatt” törlik az összes 2021-es és 2022-es dátumot. Pár hónappal később a zenekar basszusgitárosa és producere, Mat Sinner elárulta, hogy az előző 8 hónapot nyolc különböző kórházban töltötte. Ralf Scheepers, a banda énekese most friss információkkal szolgált Mat állapotáról: „Mat jó úton halad, de ez nem egyszerű. Most, hogy túl vagyunk a koronavíruson, még mindig nem tudunk élő koncerteket adni. Bajtársak vagyunk, nemcsak barátok – hűségesek hozzá – és összetartunk. És megbeszéltük, hogy addig nem adunk koncerteket, amíg újra jól nem lesz. Azt tudom, hogy most mindenki őrülten komponál, szóval ez a jó oldala a rossz dolgoknak, mivel ilyen produktív emberek vagyunk.”

Amikor a Primal Fear először jelentette be a koncertek lemondását, akkor azt mondták, „nem lehet előre látni, hogy a zenekar mikor lesz képes folytatni azt, amit a legjobban szeret: a koncertezést”. Úgy látszik, ez a mai napig sem változott.

Egy hónapja jelent meg a Sinner új lemezéről az első klip, a Bulletproof, melyet Mat maga énekelt, nemrég megérkezett a második is, a lemez címadója, a Brotherhood, mely éppen arról a szolidaritásról szól – nevezzük akár testvériségnek –, amit Ralf Scheepers is említett. „A címe mindent elmond: ez az új himnuszunk, amely aláhúzza mindazt, amit mindig is képviseltünk! A Sinnert a barátság és a lojalitás tartja össze, és mindig is támogattak a metálmániások a világ minden tájáról, a jó, de különösen a rosszabb időkben. Semmi sem állíthat meg, sőt, semmi sem szakíthat szét minket, mert mi vagyunk maga a heavy metal testvériség – ilyen egyszerű!” – mondta Mat Sinner a dallal kapcsolatban, melynek refrénjében Erik Mårtensson (Eclipse, Nordic Union) és Ralf Scheepers (Primal Fear) vokálozik a főnök alá.

Megosztás