„Nem lehet megállítani, úgyhogy megcsinálja.” – mondta Ozzy Osbourne felesége, Sharon egy friss interjúban, utalva Ozzy új albumára, ami ezek szerint már készül is.

Ozzy Osbourne

A napokban Steve-O ’Wild Ride!’ podcastjének vendége volt Sharon Osbourne, akit természetesen Ozzy állapotával kapcsolatban is kérdeztek. Sharon szerint egy ponton kilátástalan volt férjének állapota, azonban egyre jobban érzi magát. „Szörnyű sérülése volt, de már nagyon jól érzi magát. Egy ponton úgy tűnt, hogy sosem tud újból járni, de már sétál és nagyszerűen van. Egészségügyileg nagyon rájárt a rúd, de jobban van és minden nap egyre erősebb lesz.”

 

 

Természetesen szóba került az idén megjelent ’Ordinary Man’ folytatása is, amire Ozzy már utalt korábban. „A legutóbbi lemez szenzációsan sikerült, úgyhogy most kezdi második albumát az ’Ordinary Man’ producerével, Andrew Watt-tal. Nem lehet megállítani, úgyhogy megcsinálja.”

Ozzy Osbourne tavaszi észak-amerikai koncertjeit kénytelen volt lemondani kezelései miatt, egyelőre viszont nem tudni, mi lesz a sorsa a hamarosan esedékes európai turnénak, amit már egyszer el kellett halasztani. Az viszont biztos, hogy Ozzy nem hagyja ennyiben a dolgot, Sharon szerint mindenképpen visszatér a színpadra, de fia, Jack Osbourne is azt nyilatkozta, hogy az énekes csak az elkövetkező öt-tíz év során rakja a fiókba a mikrofont.

 

Megosztás