Ossian: Csak a jót

Újra tavasz, rendeltetésszerűen meg is érkezett Magyarország egyik vezető rockzenekarának új albuma. Szándékosan írtam a rock jelzőt, mert bár valamikor ifjú suhanc korában Paksi Endre még a vegytiszta heavy metalt tűzte zászlajára, manapság már sokkal inkább rockzene ez, amely nyomokban metalt tartalmaz. Félreértés ne essék, ezt most itt nem negatív értelemben írom. A zenekar fejlődése és zenei átalakulása szépen lekövethető, ahogy évről-évre jelentek meg az albumok, tisztult le és finomodott a zenei világuk. Leginkább persze mindez Paksi Endre érdeme, mert mint a zenekar vezetője és fő dalszerzője karakánul meghatározza a zenei irány alakulását, és az, hogy milyen dalok születnek, nagyban függ a lelki állapotától, az őt ért külső hatásoktól. Ma már érezhetően nincs miért lázadnia, mert jószerivel azt csinálja, amit akar, és úgy él, ahogy akar. Az Ossian révbe ért és maga mögött tudhat egy folyamatosan duzzadó rajongó tábort, akik követik vakon és minden szavát meghallják. Ennek is köszönhető, hogy a ’Csak a jót’ már a megjelenés pillanatában platinalemez lett, ami azért nem kis eredmény és (újabb) hatalmas elismerés a zenekarnak.

Az előzetesen nyilvánosságra hozott dalok alapján nagy meglepetésre nem számítottam. Az Ossian továbbra is a saját magának kitaposott ösvényen jár, és csak ritkán tekint ki az ösvény mentén húzódó fák mögé. Értem ez alatt azt, hogy a megszokott zenei megoldásokat minden lemezen egy-egy új elemmel bővítik. Ilyen volt például ‘A reményhozó’ Gyönyörű bolond dala is, ami nem a tőlük megszokott hangszerelési megoldásokat vonultatta fel. Bár most ilyen értelemben nincs újítás, cserébe rengeteg érzés és hangulat váltakozik a dalokban. Amire ezúttal nagy hangsúlyt fektetett a csapat, az a refrének kidolgozása és azok mesteri kivitelezése. Endre a stúdióban jól megizzaszthatta magát, mert rengeteg a szólam, és ez rendkívül vastag és kiemelkedő refréneket eredményezett, amelyek a teljesen átlagos dalokat is emlékezetessé tudják tenni. Varga Zoltán producer pedig mindennek egy olyan tökéletes hangképet adott, ami ritka idehaza. Szerintem az 1999-es újraindulás óta nem szólalt meg ilyen tökéletesen egyik albumuk sem.

Ahogy azt a lemez címe is sejteti, a dalok főleg pozitív mondanivalóval bírnak és az élet vidámabbik oldalát mutatják be, még ha a valóság nem is ilyen manapság. Ha a megfelelő lelki állapotban kapja el az embert, akkor biztosan tud megnyugvást adó perceket adni. A koronggal ugyanaz a bajom, ami az elődeivel is volt. Találtam néhány kifejezetten jó dalt és néhány – meglátásom szerint – tölteléket. Ha engednének a mókuskerékből és hagynának maguknak néha néhány hónap alkotói szünetet, talán a töltelék dalokat el lehetne hagyni és egy végig erős album jelenhetne meg.

Erősen nyit a korong a címadóval, mely egy pozitív üzenettel bíró lendületesebb nóta, kicsit klisés zenei megoldásokkal. Az ezt követő Forgószínpad nálam töltelék, nem is értem, hogy miért lett második dal a lemezen. Magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért, de olyan – uram bocsá’ – gagyinak érzem ezzel a lötyögős lüktetéssel. Ebben a környezetben teljesen kakukktojás, mert beszúrták a legjobb dalok közzé. Simán lehagytam volna. A Követem vakon egy kifejezetten jól sikerült ballada, amely egy, a dalhoz méltó klipet is kapott. A szív és az ész párharcát dolgozza fel, amely téma már nem ismeretlen Endrétől, de ez most egy új szemszögből vizsgálja a témát. A Saját kezemben a kedvencem a lemezről, egy szigorú, zúzós metal nóta, amiből kicsit többet is el tudnék viselni a balladisztikusabb hangvételű dalok helyett / mellett. Itt hagyják Kálózi Gergelyt is egy kicsit kibontakozni és végre elengedheti a lábait, mert ezen kívül szinte csak a faék kettő-négyet hozza, amit nem lehetett túl megerőltető neki feljátszani, főleg annak tudatában, hogy ettől jóval felkészültebb technikailag.

A következő, az Aki előre néz újra lazább, kicsit country ízű dal, de ennek ellenére tetszik és nálam ez is az erősebb dalok táborát erősíti. Kiemelném még a Köszöntés című nótát. Tipikus Ossian, de a refrént nagyon eltalálták, a szövege valószínűleg nagyon sok ballagási tablót fog díszíteni a jövőben. Az Egyensúlyban Ricsi mutathatja meg, mire képes, és Gergő is újra nagyobb teret kap. Nem is nagyon van mibe belekötni. Szerintem az eddigi legjobb instrumentális daluk, izgalmas váltásokkal és megoldásokkal teletűzdelve.

A CD-re felpakoltak még néhány koncertfelvételt a tavaly szeptemberi remekül sikerült lemezbemutatóról. Ezek közül a legérdekesebb talán a Gyönyörű bolond, amely élőben jóval rockosabb hangszerelésben került terítékre. Ez jól is áll a dalnak, nekem még jobban is tetszik, mint az eredeti. A vonósnégyest itt Krisztián helyettesíti billentyűkön és Endre az éneklés mellett nyakába akasztja a négyhúrost is.

Összegzés: 

Az Ossian most sem definiálta újra magát, de sikerült összehozniuk néhány koncertkedvencet, amelyek nehezen fognak kikopni a programjukból.  Összességében erősebb lemeznek érzem elődjénél – ami nálam sajnos nem igazán állta ki az idő próbáját, nagyon ritkán érzek indíttatást arra, hogy meghallgassam –, sokkal több most a jó dal, és a refrének megadják az ívét a daloknak. Aki pedig hozzám hasonlóan titkon még mindig reménykedik abban, hogy visszatérnek a gyökerekhez, az adja fel és engedje el, mert Endréék köszönik szépen, nagyon jól elvannak ebben a zenei közegben, az eredmények pedig folyamatosan őket igazolják.