fbpx

A tatabányai banda elkészítette első klipjét a Nem nekünk szól a rádió című dalukra! A dallamos hard rock muzsikában utazó, sok viszontagságot megélt csapat 2015-től újra az eredeti felállásában játszik.

ÖnésÖN

Az ÖNésÖN zenekar így mesélte el röviden a történetét: „A zenekar 1989-ben alakult Tatabányán. Ez az alakulás azóta is tart. A következő évben elkészült első stúdiófelvételünk Enyedi Zoltánnál. A Tegnapról mára című dalunk húsz héten át tartotta magát a Rock gyermekei slágerlistáján először a harmadik, majd az első helyen. Ezt a listát a közönség szavazatai alapján állították össze hétről-hétre. Főleg Budapesten játszottunk, annak köszönhetően, hogy Szigeti Ferenc be-le-lát-ta a fantáziát a zenekarba és pesti klubokba irányította a fellépéseinket. Felléptünk a Bikini és a Z’Zi Labor előzenekaraként. 2010 óta újra együtt játszik a csapatból két ember és csapódik a Steel Orange nevű zenekarhoz, ami ekkor alakult újjá. 2015-ben újra összeáll az eredeti ÖNésÖN és teltházas koncertet ad szülővárosában, Tatabányán. A fellépésnek olyan sikere van, hogy úgy döntünk, ismét együtt folytatjuk tovább.”

A Nem nekünk szól a rádió egy abszolút sláger, ami ugyanannyira bejöhet a Bikini vagy az EDDA művek rajongóinak, mint a Republic vagy a P.Mobil fanatikusainak.

A zenekar tagjai:

Tippán József „Juzuf” – ének
Merena Attila – ritmusgitár, billentyű
Gombás László – basszusgitár, ének
Varga András – szólógitár
Balassa Csaba – dob

A GrundRecords égisze alatt folyamatosan fognak megjelenni az új és régi dalaik.


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás