Terry Butler a minap egy beszélgetés alkalmával elárulta, hogyan vészelik át a vírus miatt felborult mindennapokat családjával, és persze kitért arra is, hogy mi várható a közeljövőben a death metal legendától, az Obituarytól.

Obituary

Terry Butler, az Obituary basszusgitárosa arról beszélt a Heavy Culture-nek, hogyan küzdenek családjával a koronavírus-válság ellen Floridában. „Még mindig érvényben van a közösségi távolságtartás – mondta. – Itthonról nem igazán mozdulunk ki, csak ha ennivalót vagy valami mást kell vennünk. Amennyire csak lehet, biztonságban vagyunk. Borzalmas ez az egész, az egész világot sújtja. Sok mindent leállított a vírus, a zeneipar pedig teljesen a földbe állt. Csak remélni tudom, hogy hamarosan lesz ellenszer vagy ilyesmi, és a bolygó visszatérhet valamiféle normális működéshez. Mindazt, amit erre az évre terveztünk, el kellett halasztanunk és átszerveznünk 2021-re. Remélhetőleg jövőre sikerül véghez vinnünk mindent – a fesztiválkoncerteket és azt a néhány kisebb turnét –, amit lekötöttünk.”

 

 

Arra a kérdésre, hogyan mennek a dolgok jelenleg az Obituaryvel, Butler azt mondta: „Jól mennek a dolgok, kicsit mozgásba lendültünk, elkezdtünk új anyagokat írni egy új albumhoz. Jó pár dalunk már van, rengeteg ritmust átbeszéltünk, amiket hamarosan elkezdünk gyakorolni. Valami nagyszerű dologgal rukkolunk elő, de még nem mondhatok konkrétumokat, mivel nagyjából egy hét múlva jelentjük be. Nem akarok semmit sem mondani, mert a végén még bajba kerülök, de király lesz, szétkürtöljük az összes közösségi oldalon. Körülbelül három vagy négy hónapig semmit sem csináltunk, mivel a világ teljesen megőrült. Persze még most is az, viszont most felkapjuk a hangszereket, és csinálunk néhány dolgot, hogy újra beinduljon a vérkeringés.”

Megosztás