fbpx

Nem kell kétségbeesni, a lehetőségből kihozták a maximumot, sőt…

Korn

A Korn rejtélyes közösségi média posztokkal vezette fel Charlie Daniels, a country-bluegrass-southern amerikai sztár 1979-es nótájának a feldolgozását. A The Devil Went Down To Georgia ugyan már megihletett a kb. 40 év alatt kb. 50 előadót a 100 Folk Celsiustól az Adrenaline Mobon át a Primusig, de ez a verzió most aktualitást kapott Charlie Daniels hó elején bekövetkezett halála miatt.

A dalt a Korn a tavalyi ’The Nothing’ album stúdiózása idején rögzítette, a felvételen közreműködik a rapper Yelawolf, ezzel tisztelegnek Daniels emléke előtt, amelyről Jonathan Davis énekes így nyilatkozott: „Mindig is mondtam, hogy a countryzene mennyire sötét tud lenni, Charlie Daniels erőteljes megszólalásában is ott van a fájdalom. A dal egy régi történetet mesél el, és azért adtuk ki újra, hogy segíthessünk vele a rászorulóknak.” A szám a Bandcampen jött ki, a teljes bevételt a szülő nélkül maradt fiatalokat támogató Awakening Youth szervezet számára ajánlotta fel a zenekar.

Ez a kislemez megerősíteni látszik azt a korábbi híresztelést, hogy a Korn feldolgozáslemezre készül, a gitáros Head szerint ’Korn Kovers’ lesz az album címe, és néhány dal már készen van. „Ebben a nagy »maradj otthon« világban éppen itt az ideje, hogy újra elővegyük az ötletet, és újra ráhangolódjunk.”

Érdemes meghallgatni az eredeti verziót is, hogy miből alakult ki a Korn saját értelmezése.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás