A „Minden, ami Alapi” képzeletbeli üstjébe egy újabb elem került. Igen, hallhattunk már ilyen riffeket és témákat, ilyen szólókat Alapi Istvántól, hallhattuk őt énekelni is, de az Alapi Power Band mégis más, mint a korábbiak. Színes és változatos lemez lett a ’No.1’. És a cím optimizmusát magunkévá téve máris várjuk a másodikat.
Kevés olyan zenekar van, mint a Flower Kings. Nemcsak a harmincéves karrier alatt született remek albumok mondatják ezt velem, hanem az a megtapasztalt alázat, amivel a színpadon zenéltek.
Ez a szürke vasárnap délután jó táptalaja lett a ránk váró bánatáradatnak, amit a brit Paradise Lost és az ír Primordial hozott magával. A csomag tartalma volt még a Harakiri For The Sky és az Omnium Gatherum, akik próbálták színesíteni az estét és megteríteni a két főattrakciónak.
Roger Waters egyes cselekedeteit az utóbbi időben nehéz értelmezni, ez a produkció is gyarapítja az érthetetlen húzásai halmazát. Pontszámot inkább nem adok rá, annál jobban tisztelem a Pink Floyd-életművet.
Erre a lemezbemutató koncertre amíg a józan eszem meglesz, emlékezni fogok, mert ez a speciális este majd 43 évet csúszott Szomjas György ’Kopaszkutya’ című filmjének forgatása óta. A főszereplő akkor és most is Hobo volt, a Jazztelen “vidám bluesa” pedig remek felvezetés a Barba Negrában.
1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a Marillion ’Seasons End’-jét. Az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult, sötétebb hangulatú csomagolást kapott az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme, a belső grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság.
Legutóbbi hozzászólások