írta Márki Miklós (Bigfoot) | 2022.12.05.
David Bowie nem kicsi életművének stúdióalbumai sorban megjelennek felújítva, ezúttal hármat mutatunk be, amelyeket egyszerre adtak ki újra, ezeket a 90-es évtizedben rögzítette. Akad köztük, aminek vajmi kevés köze van a rockzenéhez, dehát Bowie egy bekategorizálhatatlan előadó volt, viszont lelkes hívei követték őt mindenhova, mert fércmunkát sosem adott ki a kezei közül. A 80-as évek végétől – tehát már a Tin Machine idejében – kezdett el együtt dolgozni Reeves Gabrels gitárossal, aki szerzőként is formálta, meghatározta Bowie zenéjét sok éven át.
írta Szőke József (Dzsó) | 2022.10.23.
Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
írta Márki Miklós (Bigfoot) | 2022.09.05.
Folytatódik a Grateful Dead albumainak ötvenéves jubileumi kiadása. Ezúttal az egyik legfontosabb koncertkiadványuk, a ’Europe ’72’ került újrázásra, és ezt az évfordulót fejelték meg egy ráadással. Teljes egészében megjelent a banda 1972. május 26-án elhangzott fellépése a londoni Lyceum Theatre-ben, amely a végső megmozdulás volt a turnén.
írta Márki Miklós (Bigfoot) | 2022.08.30.
Idén 60 éve, hogy megalakult az Omega, ennek alkalmából a GrundRecords feljavított hangminőségben ismét megjelenteti a zenekar életművét CD-n, kiegészítve olyan darabokkal, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyérdemű számára. Az újrakiadás első két darabja mindenképp csemege, különösen az együttes keményvonalas rajongóinak.
írta Márki Miklós (Bigfoot) | 2022.06.20.
Szórakoztató ez a csonka önéletrajz, szerzője könnyedén, élvezettel ízleli a szavakat, a sorokból egyértelműen lejön, hogy lételeme volt a színpad, az éneklés, a rajongókkal való kapcsolattartás. Ronnie James Dio korszakos, stílust teremtő énekes volt, akire halála után több mint egy évtizeddel is hivatkozási alapként tekintenek a hard rock és heavy metal bandák frontemberei, dalait énekelni pedig nagy kihívás. Apró termete fordított arányban állt jelentőségével.
írta Márki Miklós (Bigfoot) | 2022.04.29.
Úgy látszik, Metal God nem vette be a fogalmazásgátlót, ismét egy kötetnyi magvas gondolatot zúdít rajongóira.
Legutóbbi hozzászólások