Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
A The Neal Morse Band alapító hármasa ismét összeült, hogy kedvenceit eljátssza. Ők is tudják, hogy ezek a kiadványok nincsenek versenyben egy ’The Great Adventure’-rel, egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük!
A rekkenő nyári hőségben a zenei fősodortól kicsit távolabb találtunk enyhülésre. A TMF a nyolcvanas évek végén nagyot tarolt volna ezzel a zenével. A Jethro Tull 40 éves lemezét Steven Wilson öltöztette 21. századi gúnyába, John Mitchell pedig a személyes élményeit rendezgette dalcsokorba. Hedvig Mollestad trióját megduplázva nyomja a jazz-rockba hajló progresszív rockot, a Dawes pedig a a Crosby, Stills, Nash & Young nyomdokain haladva játssza a hatvanas évek muzsikáját. Egyik sem „korszerű” zene, de nekünk elég, ha jó!
Magas színvonalú muzsika, ez nem vitás, ha valaki szereti a Lingua Mortis Orchestra feat. Rage lemezét, akkor ebben sem fog csalódni. Egy kicsit ez is inkább Das Musikkorps Der Bundeswehr feat. U.D.O. és nem fordítva. De nem áll jól a heavy metalnak a konceptalbum.
A Primal Fear új albuma nem más, mint remek riffek, gitárharmóniák és énekdallamok összessége a legmagasabb német minőségben. Újra összehoztak egy csokornyi olyan dalt, ami úgy feltölt energiával, hogy akár a metal kommandó csapatával karöltve indulsz a háborúba.
A Haken megtalálta önmagát! Egybe tudta gyúrni a korai korszak dallamosságát és virtuozitását az újkori hangzással, megoldásokkal és műfaji követelményekkel. A végeredmény egy olyan egyveleg lett, amit a zseniális jelzővel lehet csak illetni.
Legutóbbi hozzászólások