Ha ez a lemez kétpontos lenne, akkor is minden tiszteletet megérdemelne a Stardust már csak azért, hogy eljutottak idáig, mint a magyar fociválogatott, ha sz.r játékkal is, a 2016-os EB nyolcaddöntőjéig. De ez a lemez jó. Hallgatható, sőt, hallgattatja magát!
Nick Mason megtalálta azt a teret, ami manapság nem lefedett a Pink Floyd pályafutásában, bár a hangzás nekem túl steril a zenekar korai korszakához képest. Nagyon dicsérendő, hogy a dobos nem engedi, hogy a Floyd kevésbé népszerű, savas korszaka az enyészeté legyen.
Steve Hackett újabb minőségi munkát adott ki a kezei közül, tovább gondozva a Genesis örökségét. Nem fakult ez a zene bő négy évtized elteltével sem.
Hogy kell-e neki énekelni? Nem tudom. Olyan ő, mint Bob Dylan, akinek mindenki énekli a dalait, néha azt se tudva, ki írta azt. De ha nem is szereted a saját hangján visszaköszönő dallamokat, attól még a világ szegényebb lenne nélküle. Ahogy Bródy János nélkül is.
Corey Taylor egy jól látható lépést tett az önálló karrier felé a ’CMFT’ lemezzel. Ennek nincs is szebb bizonyítéka, mint a Los Angeles-i The Forum színpadáról közvetített arénabuli. A stúdióverzió is kellemes élmény, de élőben még ütősebbek a dalok.
A Panzerballett zenéje nem széles rétegeknek készült. Noha metálosan zúz, nem lehet egy fesztiválon elképzelni. Jazz, metál, klasszikus, kortárs, minden jön szembe velünk, és minden a lehető legjobb dózisban és időben.
Legutóbbi hozzászólások