Fates Warning: Long Day Good Night
A fenséges ’Theories Of Flight’ után csak egy átlagos albumra volt elegendő a puskapor, amelynek szintje még így is elég magas ahhoz, hogy ne lehessen könnyedén megugrani.
Whitesnake: Love Songs
A ‘Red, White & Blues’ trilógia második részét a kőszivet is meglágyító vörös rózsákkal megint csak jól összerakták. Az egyetlen kifogásom, hogy a 2000-es ‘Into The Light’ szólóalbumával kicsit erőszakosan belenyomakodik ebbe a világba David Coverdale. De ez az ő bandája, az ő válogatása.
Unleash The Archers: Abyss
A kanadai nehéztüzérség az év egyik legjobb power metal monolitjával törte rá az ajtót erre az elcseszett évre, és nagyon remélem, még sokáig kitart a lendületük. Brittney Slayes pedig korunk csúcsragadozója. Ha mindezeket nem hiszed – az a te bajod.
Reason: The Divine Rest
A ’The Divine Rest’ egy nemzetközi szintű alkotás, amelynek dalai külön is megállják a helyüket, de egyben hallgatva nyújtja a legnagyobb élményt. Bár a jó munkához idő kell, azért remélem, hogy nem kell újabb tíz évet várni a következő hanganyagra.
Joe Bonamassa: Royal Tea
Emlékezetemben kutatva nem találok még egy olyan Joe Bonamassa albumot, mely zeneileg ennyire szerteágazóra, eklektikusra sikeredett, mint ez a mostani.
The Flower Kings: Islands
Az ’Islands’ egy tökéletes bizonyíték arra, amit a The Tangent főnőke, Andy Tillison mondott: „A progresszív rock nem múzeumi darab. Még mindig él és lélegzik, volt múltja, van jelene is, és mindenekelőtt van jövője.” A The Flower Kingsnek addig biztos van jövője, amíg ilyen minőségű albumokkal jelentkezik.
Legutóbbi hozzászólások