Rolling Stones: Steel Wheels Live
Az addigi leglátványosabb show, a legnagyobb színpadkép, 15 fős zenészgárda és mindez a Guns N’ Roses zenészeivel, Eric Claptonnal és John Lee Hookerrel „megvendégelve”. Hibátlan.
Phil Campbell And The Bastard Sons: We’re The Bastards
Míg Phil szólóalbumának jót tett a sokféle zenei irány, egy zenekar esetében nem árt, ha van egy határozottan kitaposott ösvény. Akadnak figyelemre méltó mozzanatok az albumon, de az első lemez nagyobbat ütött, ennek ellenére nem féltem Phil Campbellt, tud ő ennél jobbat alkotni.
Kamelot: I Am The Empire – Live From The 013
Bár Khan és Grillo már egy ideje nincsenek ott a színpadon, hosszú évek óta először éreztem azt, hogy ez a Kamelot már nélkülük is egységes egészet alkot.
AC/DC: PWR/UP
És mondá az Úr: „Legyen világosság!” ‘Power Up’. És lőn világosság… 40 év után megszületett a „Back In Black II”. Ezúttal Malcolm Young emlékére. Kapásból rávágom a kilencet, az idő majd megmutatja, beérik-e tízpontos klasszikussá ez is.
Fates Warning: Long Day Good Night
A fenséges ’Theories Of Flight’ után csak egy átlagos albumra volt elegendő a puskapor, amelynek szintje még így is elég magas ahhoz, hogy ne lehessen könnyedén megugrani.
Whitesnake: Love Songs
A ‘Red, White & Blues’ trilógia második részét a kőszivet is meglágyító vörös rózsákkal megint csak jól összerakták. Az egyetlen kifogásom, hogy a 2000-es ‘Into The Light’ szólóalbumával kicsit erőszakosan belenyomakodik ebbe a világba David Coverdale. De ez az ő bandája, az ő válogatása.
Legutóbbi hozzászólások