A ’Deceivers’-re nézhetünk úgy, mint a ’Will To Power’ egyenes folytatására, ezek az új dalok hasonlóan kiválóra sikerültek. A zene most is inkább a dallamos power metal irányt tartja, így azok is bátran próbálkozhatnak vele, akik a death vonalért annyira nem rajonganak. Talán nem túlzást azt állítani, hogy a legjobb Arch Enemy-korongot kaptuk meg, amit Alissával készítettek Michael Amotték.
Ha újító szándékkal történt ez a váltás, akkor szerintem félresikerült. Elveszett egy kiváló blues-rock trió, lett helyette egy rádióbarát irányt preferáló formáció, mely sokkal inkább az amerikai hallgatóságnak kedvez. Élőben azért mindenképp jobb ez az alakulat, de akkor is hiányzik Lance Lopez, nem is kicsit.
Ennek a lemeznek pusztán egy a baja, hogy másodikként, 41 évvel a ’Friday Night In San Francisco’ után jelent meg, éppen ezért nem hat annyira az újdonság erejével. Minőségben viszont semmivel sem marad el az elsőtől, ha ezt hallom kamaszkoromban, biztos, hogy ugyanúgy hanyatt vágom magam tőle.
Az elmúlt 13 évben Steven Wilson a Porcupine Tree nélkül próbált kiteljesedni. Alkotott kiváló albumokat és kevésbé jókat. Ez a Gavin Harrisonnal és Richard Barbierivel készített Porcupine Tree-lemez ráver minden egyes anyagára, amit 2009 után készített.
Derek Sheriniant nem véletlenül jegyzik a rockzene egyik legnagyszerűbb billentyűseként. A ’Vortex’ azonban inkább azoknak fog tetszeni, akik a jazz-rock/fusion világában érzik otthon magukat.
Üdítő jelenség a 3rd Secret ebben a mai zavaros, zenei világban. Nemcsak a zene, a felállás is szokatlan a két énekesnővel. A 3rd Secret kockáztatott, elszakadtak a lineáris rockzenétől, és ez a kaland érzésem szerint kiválóan sikerült.
Legutóbbi hozzászólások