King Solomon Hicks: Harlem
King Solomon Hicks bemutatkozó albuma erősre sikeredett. Végre valaki a huszonéves generációból, aki nem előre felvett zenei alapokra próbál valamit ráizzadni.
My Dying Bride: The Ghost Of Orion
Szerencsére negatív dolgok nem törték meg a My Dying Bride útját, és a nehézségek után talpra állva egy odafigyelést és elmélyülést igénylő remek albummal jelentkeztek, melynek a hangzása is tökéletes.
Pretty Maids: Undress Your Madness / Serious Black: Suite 226
Igazgató főorvosként megállapítom, hogy a magát Csinos Csajoknak képzelő páciens mondandója – Shakespeare-rel szólva – „őrült beszéd: de van benne rendszer”. A másik beteg, aki magát a ’Harry Potter’ egyik szereplőjének gondolja (Serious Black), inkább csak kóvályog a folyósokon, mintha be lenne gyógyszerezve. Időnként vannak jó pillanatai, de összességében zavaros.
Almanac: Rush Of Death
Ha Victor Smolskiról van szó, akkor hajlamos vagyok az elvakultságra, azonban a ’Rush Of Death’-t hallva ez sem segít, sajnos ki kell mondani, hogy ez az eddigi leggyengébb Almanac-album.
The Neal Morse Band: The Great Adventour – Live in Brno 2019
Megérkezett az a koncertkiadvány, amelyet csak a tökéletes jelzővel tudok illetni. Minden benne van, ami a szívnek és az észnek is kedves. Nem hittem volna, hogy a ’Testimony Of A Dream’ után lehet még szintet lépni. És megint sikerült!
Biff Byford: School Of Hard Knocks
Biff Byford nyilvánvalóan mást akart csinálni, mint a Saxonnal, úgy gondolta, mindent megmutat, ami számára fontos. Ebből sajnos az sült ki, hogy egy szedett-vedett, koncepciótlan alkotást vehet kezébe a lemezvásárló, alaposabban át kellett volna gondolni ezt az anyagot.
Legutóbbi hozzászólások