Ez a lemez eklatáns példája annak, hogy a rockzene koncertre való, élő műfaj, közönségnek játszva, és nem egy üres raktárban prüntyögve pótcselekedni. Ha egy kicsit aktualizálnák a repertoár egyes elemeit és több saját dalt játszanának – mert lenne mit –, a jelenleginél is hitelesebb produkciót hallhatnánk.
Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.
Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.
Utálom ezt a lemezt, mert ismerem a létrejöttének apropóját. Ugyanakkor imádom is, mert minden egyes hang, minden egyes pillanat tiszta Ronnie. Ugyanaz a dallamvilág, ugyanaz a feeling, mint a Pretty Maidsnél, csak kicsit lájtosabban. Olyan ‘Stripped II’.
Alice Cooper egy kicsit túllőtte magát. Na, nem narkóval, de az én ízlésemhez képest ez a „vissza a gyökerekhez” úgy sikerült, mint Marty McFly utazása, aki 30 perc helyett 30 évet ugrott vissza az időben. Én kiegyeztem volna a ‘Billion Dollar Babies’-korszakkal, de visszament egészen a ‘Pretties For You’-ig. Ettől függetlenül, ha megint jön, megint elmegyek.
Az ’Escape Of The Phoenix’-et egy ereje teljében lévő zenekar rázta ki a kisujjából, felhasználva az előző korongon vett lendületet. Meggyőző rutinosság érződik a friss lemezen, ami rendkívül jól illeszkedik arra a szálra, amit a zenekar két éve elkezdett fonni. Nagyon erősen ajánlott.
Legutóbbi hozzászólások