John Mayall: Nobody Told Me

írta Bigfoot | 2019.03.27.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Forty Below Records

Weblap: www.johnmayall.com

Stílus: rhythm & blues

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek

John Mayall  ének, billentyűsök, szájharmonika
Greg Rzab – bassszusgitár
Jay Davenport – dob
Billy Watts – ritmusgitár
Ron Dziubla – szaxofon
Richard A. Rosenberg – pozan
Mark Pender – Trombita

Vendégek:

Joe Bonamassa (1, 6)  gitár
Larry McCray (2, 7) – gitár
Alex Lifeson (3) – gitár
Todd Rundgren (4) - gitár
Carolyn Wonderland (5, 9, 10) 
– gitár
Steven Van Zandt (8) – gitár

Dalcímek

01. What Have I Done Wrong
02. The Moon Is Full
03. Evil And Here To Stay
04. That’s What Love Will Make You Do
05. Distant Lonesome Train
06. Delta Hurricane
07. The Hurt Inside
08. It’s So Tough
09. Like It Like You Do
10. Nobody Told Me

Értékelés

John Mayall határozottan javuló tendenciát mutat, már ami az elmúlt öt év lemeztermését jellemzi. A 2014-es ’Special Life’ és az egy évvel később kiadott ’Find A Way To Care’ nem mutattak meggyőző formát, bár ez utóbbi azért jobban sikerült. Aztán a 2017-ben kiadott ’Talk About That’ jobban megragadt elmémben, karakteresebb, markánsabb anyagot rögzítettek, és a vén blueslegenda legújabb albumán megmutatta, hogy nyolcvanöt évesen is képes szívbemarkolóan bluest játszani. Igaz, ehhez két tényező erősen hozzájárult.

A felvételeken a jól bevált receptet alkalmazta: nagynevű kollégákat hívott egy-egy zenei betét erejéig, ezáltal a változatosság receptjét könnyebb volt alkalmazni. Másrészt Carolyn Wonderland személyében az első női gitáros került be kísérőzenekarába, akinek az ősi bluesban gyökerező, mégis mai hangon megszólaló gitárjátéka és éneke óriási lendületet adott az egész produkciónak.

Az albumon keveredik a múlt és a jelen. Halljuk olyan előadók dalait, akik már történelemmé váltak: Magic Sam a Chicagóból jövő bluesvonulathoz tartozott, Little Milton pedig a Mississippi deltavidékéről származott – az ő dalában a legendás multi-instrumentalista, Todd Rundgren penget lazán, elegánsan. Gary Moore-t nem kell bemutatni, halljuk a Hurt inside-ot az 1992-es ’After Hours’ albumról. Maga Mayall szerzőként is hozzájárult a lemezhez, három dalt is jegyez, abból kettőt Carolyn Wonderlandre bízott, egyet pedig Little Stevenre, akit Bruce Springsteen kísérőbandájából, az E-Street Bandből ismerhetünk. Ugye senki sem lepődik meg azon, hogy Joe Bonamassa két dalban is gitározik és egyet szerzőként is jegyez? Annál nagyobb meglepetés Alex Lifeson szerepeltetése, akiről nem sokan hittük, hogy a Rush nem éppen egyszerű progresszív zenéje után bluesgitárosként is megállja a helyét? Komolyan nem lehet ráismerni játékára, ahogy penget a Jeff Healey nótában, az Evil And Here To Stayben, mely az egyik leghagyományosabb felvétel az albumon. Larry McCray szintén két felvételen működik közre, ebből egyik a már említett Gary Moore-szerzemény. Érdekes a kontraszt a két különböző szerzeményben mutatott játéka közt, a The Moon Is Full funkos, lendületes dalát végig virgázza, míg a Gary Moore-ra oly jellemző fátyolos, kesergős nótában épp úgy sír a hangszere, mint a néhai mesternek.

Hadd térjek még vissza Carolyn Wonderlandhez, aki tavaly tagja is lett Mayall kísérőzenekarának, most is hozza ezeket a nyújtott hangú szólókat, amiket hallottunk a múltkori pesti koncerten is. De jól teljesít a végső, címadó szerzeményben is, mely az album egyetlen igazi slow bluesa. Az Öreg is zongorahangokkal szőnyegezik a gitárnak. Azt gondolom, a hölgy méltó utóda az előző évtizedek gitáros legendáinak.

Elég tradicionálisnak érzem ezt a lemezt. Jazz elemeket nem igazán tudok felfedezni bennük, valahogy a szólók is kötöttebbek. Jó, tudom, nem koncert, ahol aztán Mayall el tudja magát engedni, ám nagyon tudatosan szerkesztett az egész. Ez nem feltétlenül baj, ám korábbi stúdióalbumaiban több spontaneitást érzek.

Pontszám: 8