Áprilisban volt 40 éve, hogy egy demó és egy kislemez után bemutatkozott a világ egyik legnagyobb metál intézménye első albumával, a névadó klasszikussal, az ’Iron Maiden’-nel. Ennek a jubileumnak az apropóján egy különleges bakelitkiadás várható október 9-én a Parlophone Records jóvoltából.

Iron Maiden

A brit veteránokat a bemutatkozó stúdióalbumuk kicsivel több mint négy évtizede indította el a legendává válás útján, egészen pontosan 1980. április 14-én. Paul Di’Anno, az Iron Maiden akkori énekese így emlékszik vissza azokra az időkre: „Túl sok izgalmas dolog történt velünk, így aztán semmiféle nyomás nem volt rajtunk; tudtuk, hogy mi kivételesebbek vagyunk a többi zenekarnál. És az elmúlt években az Egyesült Királyság minden szaros pöcegödrében játszottunk, de azért néhány tisztességes helyszínen is.”

Magára a lemezre is kitért: „Azt tudom, hogy az első albumunkon az összes dal kib.szott jó, csak kár, hogy a produkciós részét tekintve szar az egész.” Majd így folytatta: „Ha az akkori Iron Maidenben voltak is punkos elemek, azok valószínűleg tőlem származtak – leginkább a színpadon. Minek tagadjam, azok a számok rohadt gyorsak, bár megvannak bennük a progos váltások is. Ettől lettünk olyan egyediek. Szeretem a punk izgalmát, ellenben a félórás gitárszólókat nem nekem találták ki. A két album, melyeket az együttessel készítettem, kulcsfontosságú darabjai a műfajnak. Később az életem során, amikor megismerkedtem a Metallicával, a Panterával és a Sepulturával, és elmondták nekem, hogy ezek a lemezek tették őket azzá, amikké váltak, arra hihetetlenül büszke vagyok.” zárta Paul a mondandóját.

A szimplán csak ’Iron Maiden’-re keresztelt debütalbum 40 éves évfordulójának alkalmából egy újabb kiadás kerül tehát a boltok polcaira – ezúttal leginkább a vinyl-rajongóknak kedveskedve. Az áttetsző picture disc formátum korlátozott példányszámban lesz kapható, az előrendeléseket pedig közvetlenül a zenekar hivatalos honlapjáról lehet majd megtenni.

Iron Maiden: Iron Maiden

„A” oldal:

1. Prowler
2. Remember Tomorrow
3. Running Free
4. Phantom Of The Opera

„B” oldal:

5. Transylvania
6. Strange World
7. Charlotte The Harlot
8. Iron Maiden

Iron Maiden

Megosztás