Hogyan lehet a hazai alter és modern metál műfaj között tátongó szakadékot áthidalni? Az Imre Fia Imre zenekar új albuma ékes példa erre.

Imre Fia Imre

2018-ban jelent meg az Imre Fia Imre első lemeze ’A nálad hatalmasabb dolgok’ címmel. Az azóta eltelt öt év soknak is tűnhet, egészen addig a pontig, amíg az ember képbe nem kerül azzal, hogy milyen metamorfózison ment keresztül a produkció. Az Imre Fia Imre alapvetően a frontember György Imre egyszemélyes hálószobametál-projektjeként indult, amin az idő előrehaladtával nagyon is változtatni akart:
„Ki akartam jönni abból a szobából. És ha már a produkció köré szerveződött egy élő felállás, ki akartam használni az ebben rejlő lehetőséget, analógban akartam játszani és felvenni, nem akartam, hogy öten üldögéljünk lakásokban a számítógép előtt és csavargassuk a plugineket. Tudom, hogy a világ és a zeneipar pont az ellentétes irányba halad, de én ebben nem érzem jól magam, valami grandiózusabbra vágytam.”
A koronavírus okozta világjárvány ezeket a törekvéseket jócskán lelassította. Mivel már torkig voltak az otthoni zenéléssel, a srácok közös döntés alapján inkább kivártak. Semmiképp se szerették volna, hogy a kedvezőtlen körülmények a produktum rovására menjenek, de összejártak dalokat írni.

Az első nagylemez stílusához képest meglehetősen nagy utat járt be a zenekar, így a ’Karszalag a mennyországba’ esetében sem lett egyszerűbb meghatározni azt a hibrid műfajt, amit ez a banda képvisel. Az énekes így idézi fel, hogyan okozott számára fejtörést régebben a külvilág felcímkézéshez való ragaszkodása:
„Próbáltam magunkról azt hazudni, hogy mi egyfajta ilyen ezredfordulós nu metal banda vagyunk, akkor mindenki az angol karattyolást hiányolta és furcsállták a kikacsintásokat a magyar alter felé. Ha azt mondtam, hogy mi egy metálzenekar vagyunk, aki sok trapes alappal játszik a zenéjében, mindenki valami Ghostemane-szerű cuccot vizionált, szóval idővel le is tettem ezekről a kategóriákról.”
Ami az elmúlt években megváltozott, az a közönség hozzáállása a zenei irányzatokhoz és azok határaihoz, amik korábban sokkal inkább élesnek és átjárhatatlannak tűntek. Manapság már kevésbé okoz fennakadást az emberek fejében, ha egy produkció albumonként, vagy akár dalonként váltogatja a műfajokat. A kötőanyagot az előadó személye jelenti. Így van ez a ’Karszalag a mennyország’-ba esetében is, ahol a különleges éneklési stílus és a dalszövegek kovácsolják egységgé a 15 számos hanganyagot.
Az új anyag készítésénél a zenekar billentyűse, Tornai Zsolt lépett elő producerré, aki György Imre énekest lecsábította az érdi Nortyx stúdióba. Az ő javaslatára vendégként hallhatjuk TøNy Namelesst, Pócs Botondot, az Irlanda tesókat és Szlovicsák Benedeket.

Az album – amely a fenti hivatalos playlistre klikkelve teljes egészében végighallgatható regisztráció nélkül is – szinte teljes terjedelmében felcsendül a csapat lemezbemutató koncertjén, az esemény december 1-én, 20 órakor kezdődik az Instantban, ahol a színpadot a 2022-es Kill Monday Management tehetségkutató-győztes Acid Empire-rel osztják meg, jegyek elővételben a TIXA felületén vásárolhatók.

’Karszalag a Mennyországba’ dallista:

01. Emberek aranyban
02. Világvége
03. Ez csak fű
04. Balaton szelet
05. Nirwana
06. Pánik
07. Karszalag a mennyországba
08. B-oldal (A)
09. B-oldal (B)
10. Geller
11. Rakpart
12. Kλleta
13. Tamagocsi temető
14. Tamagocsi rekviem
15. Üres

Imre Fia Imre

Megosztás