Augusztusban jön a Helloween egyesült felállásának második nagylemeze ‘Giants & Monsters’ címmel, az első kislemezdalban – This Is Tokyo – Andi Deris szerint a főváros az egész országot jelképezi.
15 arany- és 6 platina-díjjal, valamint több mint 10 millió eladott lemezzel a háta mögött a Helloween 40. évfordulójára kiadja 2021-es #1 albumának utódját, a ‘Giants & Monsters’ a legendás reunion felállás második nagylemeze, és a cím egyértelműen jelzi, merre tart az útjuk. A hét tökfej nem sz.rral dobálózik, ez már a lemezborítóról is kiderül, melyet ugyanaz az Eliran Kantor készített, ugyanolyan stílusban, mint a 2021-es albumét. A hírek szerint történetének talán legsokoldalúbb albumát készítette el a banda öt erős dalszerzővel és hét világszínvonalú zenésszel. „Végül is mi csak hét srác vagyunk, akik zenélni akarnak, és élvezik azt a páratlan erőt, ami akkor keletkezik, amikor együtt vagyunk. A Helloween hatalmasabb, mint az egyes tagok összege” – mondták a zenekar tagjai. Az első kislemezdal, a This Is Tokyo Andi Deris énekes számára személyes jelentőségű: „Mindig is meg akartam írni ezt a dalt. Japán nagyon különleges szerepet játszik az életemben, mert ott volt az első listavezető dalom a Pink Cream 69-nal, és mindig hihetetlenül kedvesen fogadtak. Értékes emléket akartam állítani Japánnak, és végre meglett a megfelelő ötlet a dalszöveghez. Mivel a Tokió énekelve fülbemászóbb, mint a Japán, a dalban szereplő város az egész országot jelképezi, amely nagyon fontos számomra.”
A ‘Giants & Monsters’ augusztus 29-én a normál és digipak CD mellett limitált, 36 oldalas earbook formátumban is megjelenik, 4 dalt tartalmazó bónusz CD-vel, valamint háromféle színezésű vinylen és a lemezborító részleteit ábrázoló picture discen. Az LP-k közül azonban csak kétféle kapható a magyar kereskedőknél, a ritkaságokért egyenesen a Reigning Phoenix Music weboldalára kell menni.
Aki élőben szeretné látni őket, annak pedig október 26-án a Budapest Sportarénát kell megcélozni, ahol a 40. évfordulós turnéjukat a 10 éves Beast In Black társaságában ünneplik.
‘Giants & Monsters’ dallista:
01. Giants On The Run
02. Savior Of The World
03. A Little Is A Little Too Much
04. We Can Be Gods
05. Into The Sun
06. This Is Tokyo
07. Universe (Gravity For Hearts)
08. Hand Of God
09. Under The Moonlight
10. Majestic
Earbook bónusz CD:
01. Out Of Control
02. Into The Sun (Andi Deris solo version)
03. Into The Sun (Michael Kiske solo version)
04. Into The Sun (Acoustic version)
Az új dal nem .aszott szét. Nem rossz, de azt hiszem tudnak ők ennél sokkal jobb
dalokat is írni. Remélem az album azért jó lesz!!! Amúgy megrendeltem mindent!!!
Már bocsánat, hogy ezt is leírtam.
Nincs ezzel a dallal semmi baj! Egy jó kis dallamos szám. Ha jól megfigyeled, mindegyik albumon van egy ilyen szám. Best Time,Waiting for the Thunder,Hey Lord,Mrs God, Perfect Gentleman stb…… Ráadásul azt is érdemes megnézni,hogy mi áll a a dal mögött. Milyen indíttatással írta Deris.
„Mindig is meg akartam írni ezt a dalt. Japán nagyon különleges szerepet játszik az életemben, mert az első No. 1-es helyezésemet ott értem el a Pink Cream 69-cel, és mindig hihetetlenül jól bántak velem. Emlékművet akartam állítani Japánnak, és végül megszületett a megfelelő ötlet a dalszöveghez. Mivel a ‘Tokyo’ fülbemászóbb, mint a ‘Japan’, a dalban szereplő város egy egész országot jelképez, ami nagyon fontos számomra.” – Andi Deris
T. BMA29! Már bocsánat, de ezt a dalt összevetni pl a Perfect Gentlemannal nem túl szerencsés! Az a dal atomklasszikus!!! Ez még nem!!! …és nem is lesz!!! A P.G. kábé 1000x JOBB dal…..nálam…..és kábé mindenkinél!!!
Herr Wolf Miért ne lehetne összehasonlítani Perfect Gentleman-nal??? Amúgy meg csak párhuzamot vontam a két dal között. 🙂 Mind a két szám Deris szám,és mind a két szám az albumon egy rádióbarátabb dallamos dal. Én ennek apropóján írtam,hogy szinte mindegyik albumukon van egy hasonló stílusú track. Azért véleményt mondani csak szabad??:-) Azt csak zárójelben jegyzem meg,hogy én sem szeretek számokat hasonlítgatni egymással,mert annak a keletkezése sok mindentől függ(het).
Kedves BMA29! Szerintem én egy szóval sem írtam le, hogy nem szabad véleményt formálni. Ha félre értetted, akkor bocsánat. Nem volt szándékomban. Amúgy az utolsó mondatoddal 100%-ban egyetértek!!!
Ismeretlenül is: Metal Baráti Üdvözlettel: Herr Wolf!!!