A Gyere őrült című EDDA-szám ihlette zenekarnévvel főként a ‘80-as évekbeli EDDA-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup, a Zártosztály is eljutott arra a pontra, amikor saját számokat tartalmazó albummal jelentkeztek. A ‘Hazatérek’ című lemez nótái közül néhány már klipként vagy szöveges videóként a YouTube-on is elérhető.
A Csillag Endre, Mirkovics Gábor és Donászy Tibor által éppen egy évtizede alapított Zártosztály formáció Lázár Zsigmonddal a billentyűknél és Sipos Péterrel (Irigy Hónaljmirigy, Triász) a mikrofonnál (valamint akkor éppen Hirleman Bertalannal a dobok mögött) egy 2017-ben felvett, nagyon jó koncert CD + DVD kiadvánnyal büszkélkedhet (‘Őrült érzés’), ám az énekesi poszt labilissá vált a csapatban. A 2019-ben kiadott ‘Szétszakítva’ EP-n Schrott Péter (Continoom) énekelt, a ‘Hazatérek’ albumon már Kiss Zoltán (Classica, Run For Power, ex-ZBB, ex-Iron Maidnem, ex-EGO Project, ex-Age Of Nemesis, ex-minden is) hangját hallhatjuk, és visszatért az eredeti dobos, Donászy Tibor is.
Az anyag 12 tételének zenéjét Csillag Endre Csuka szerezte, a dalszövegeket a tavaly márciusban csatlakozott Kiss Zoltán jegyzi. A hangszeres felvételek az Endromédia Stúdióban (Csillag Endre) készültek, az énekfelvétel, mix és master Cserfalvi „Töfi” Zoltán (Denevér Hangstúdió) érdeme. „Ha ezt a lemezt nézem, nincsenek például vad virga gitárszólók. Régen mindig erre fókuszáltunk, most már fontos, mit mond a dal, sokkal fontosabb, mint hogy mit mutassak épp meg 66 évesen. Van rajta egy romantikus dal például, amit Zoli a feleségének írt és zongorakíséret mellett énekel. Az első szám, ami kijött, a Hazatérek meg populárisabb… A Látszat az egyik legszebb dal, amit valaha csináltam, kicsit talán elüt a stílustól, de nagyon mély, és egy olyan témát érint, ami pontosan a mi generációnké. Mikor elhal a szerelem a házasságban, amikor együtt élsz valakivel tizenöt-húsz éve. Van még egy, amit nagyon kedvelek, az Ez a nap csak a miénk, ez meg az igazán pozitív, »örüljünk a ma esti bulinak, felejtsük el a problémát« stílusú dal, az eddás vonalhoz köthető nyolcvanas évek arénarockja. Nem lehet mondani, hogy minden tétel egyforma” – mondta Csuka a dalcsokorról.
Megjelenése után az album a 2. helyen nyitott a MAHASZ-listán, a csapat lendületben van, a lemezbemutató koncert november 24-én volt a Barba Negrában, legközelebb január 27-én lehet velük találkozni a BackStage Pubban, de azt csiripelik a madarak, hogy jövő nyárra még az eddigieknél is nagyobb megmozdulások várhatók tőlük. A hazai lemezboltokban már kapható az új CD, a kiadónál viszont dedikáltan is hozzájuthatsz.
‘Hazatérek’ dallista:
01. Testbeszéd
02. Szárnyaltam
03. Ez a nap csak a miénk
04. Hazatérek
05. Álmodj Velem
06. Látszat
07. Az én időm
08. Elárulva
09. Éltem, ahogy éltem
10. Az örök törvény (I. – A dolgok rendje / II. – Ébredés)
11. Rám találtál
Legutóbbi hozzászólások