Az idei év rendkívül jól alakult eddig, már ami a progresszív metal új kiadványait illeti. Jött egy új Sons Of Apollo, aztán egy Psychotic Waltz, nem is beszélve a Myrath koncertkiadványáról. Bevallom, amikor ezek után megtudtam, hogy a Hakentől is érkezik egy lemez, leírhatatlan pozitív érzés tört rám. Hogy mi volt ez? Nem tudom! De az tény, hogy valami elkezdett a fejemben mozgolódni. Az angol csapat munkássága eddig nem igazán fogott meg, de a ’Virus’-szal ez a dolog gyökeresen megváltozott.

De nézzük, mivel állunk szemben: jön tehát egy olyan lemez, amely a ’Vector’ folytatása, de hogy ne legyen sima a történet, a zenei részlegen még a srácok a Cockroach King motívumaira építettek egy gigantikus szerzeményt. Magyarra lefordítva: a ’The Mountain’ alapjaira támaszkodva készült el a ’Vector’ folytatása, mindez persze útközben, turnén, nem otthoni nyugalomban. A véletlenek pedig érdekes egybeeséseket tudnak produkálni, hiszen pont a Covid-19 okozta leállás után kicsivel, április elején jelentette be Ross Jennings, hogy ’Virus’ címmel adják ki újdonságukat. Az időzítés egyébként zseniális, így vélhetően tényleg csak véletlen egybeesésről van szó.

Ahogy a ’Vector’ záródarabja, az A Cell Divides befejeződött, bizakodtam a folytatásban. A folytatás itt van, de zenei kapocs nincs, hiszen most egy brutális thrash hatású nyitánnyal indul a lemez. A Prosthetic nem adta magát könnyen. A hangszeres téma alapvetően tetszett, de az ének markánsabb szerepét hiányoltam. Ez az érzés egészen addig tartott, amíg meg nem ismertem a teljes lemezt. A szövegi kapocsra ráhangolódva már könnyebben sikerült megbarátkoznom a dallal. A zenészek itt aztán jól kitettek magukért, ilyen komplex nótát még nem hallottam a Hakentől. A dallamosság, a zúzós riffek, a blast beat, minden elfér egy helyen… ők ettől zseniálisak!

Hogy is lehet folytatni egy ilyen súlyos nóta után? A Haken nem töpreng ezen, leszállít még egy ugyanolyan masszív dalt az Invasion képében, mint amilyen a nyitó volt, de a stílus más. A prog vizeken már Ross Jennings is sokkal dominánsabb szerepet kapott. Az ének elsődlegessége jót tett az egész lemeznek. A gitárok harapnak, brutális mély tónusú 7- 8 húros riffek jönnek, de érezhető, hogy a cél közös: az ének kiszolgálása. A dalhoz készített klip pedig tökéletesen bemutatja a két dal közötti kapcsot és a Haken ’Virus’-ának elterjedését. A folytatás ugyanezen a vizen halad tovább: nagyon tetszett, hogy az ének és a dalszövegek adták a ritmizálás és a komplexitás alapját is. Az meg, hogy néhány motívum erejéig visszanyúltak a ’Vector’ egyes témáihoz, egyszerűen lenyűgözött! A hallgató füleinek is kell némi pihenés a riff- és a dallamorgia után, elsőként a The Strain elején kapunk egy kis szusszanást, de ebben a dalban utána a gitárok dominanciája átveszi az uralkodó szerepet. Majd a dal végén egy újabb csendes rész után kanyarodunk rá az igazi megnyugvást jelentő klipes dalra, a Canary Yellow-ra. Szükségem is volt egy kis időre, hogy meg tudjam emészteni azt a rengeteg infót, amit az eddigi dalokban rám zúdítottak.

Nem meglepő módon egy teljesen más világgal találkozunk az öt részre bontott 17 perces tételben, a Messiah Complexben. Az öt részben jól elkülönülnek a témák és a különböző stílusú ötletek. Az Ivory Tower refrénje egy fülbemászó, bár kissé melankolikus téma lett. Az A Glutton For Punishment alatt az ember mintha a gitár-dob kettős és az ének-billentyű páros teniszmeccsén lenne a labda, úgy pattog a téma kétféle megközelítése közt. A Marigold volt az a terep, ahol már egyértelműen éreztem, hogy az eddigi témákból több minden – ja és persze az előző lemezről az említett Cockroach King is – jól érezhetően visszaköszönt. Egy-egy zenei ötlet és persze az ének is vissza-visszahoz motívumokat. A zenei részen a djent vonalig elmegy most a ritmizálás, amolyan bazári jelleggel még a Nintendo-hang is megjelenik a billentyűn, amit persze a vastag blast beattel ellensúlyoznak. Az igazi seggberúgós témák csak a Ectobius Rexnél jönnek, de a csavar persze akkor is kell, hiszen anélkül nem is lenne Haken a Haken. Az első rész refrénje a záró szakaszban visszaköszön, de a melankólia helyébe a himnusz-szerű ének, a kemény riffek és vastag hangzás lép.

Tudod, mi a legszebb? Itt még mindig nincs vége a lemeznek! Jön egy mindössze két perc hosszúságú kis szösszenet Only Stars címmel, amelyben Ross Jennings és Diego Tejeida a főszereplő. Megtalálták a tökéletes helyet egy ilyen mély érzelmű dalnak! Ez a tudatosság jellemzi az egész lemez dalválasztási szerkezetét. Itt válik érthetővé a ’Vector’ és ’Virus’ közötti kapocs. A ’Vector’ nyitányának kontúrjai ismét előkerülnek az Only Starsban. Így most már érthető, hogy miért nevezték egy két részből álló konceptalbumnak a két lemez együttesét.

Most értettem meg azt is, hogy miért választotta Mike Portnoy az előző évtized legjobb zenekarának a Hakent. Ez a csapat egy olyan alkotást tett le az asztalra, amely nemcsak az újabb, de a korai érát kedvelőknek is tetszeni fog.

Összegzés:

A Haken megtalálta önmagát! Egybe tudta gyúrni a korai korszak dallamosságát és virtuozitását az újkori hangzással, megoldásokkal és műfaji követelményekkel. A végeredmény egy olyan egyveleg lett, amit a zseniális jelzővel lehet csak illetni. Akiknek tetszett egykor a ’The Mountain’, azoknak ez most kihagyhatatlan, de a ’Vector’-ban csalódottaknak is egy jó lehetőség, hogy átértékeljék ennek segítségével azt a lemezt. Egy biztos, a ’Virus’ megérdemelten lesz nagyon magas helyen az év végi listákon!

 Pontszám: 9,5 pont

Megjelenés: 2020
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív metál
Származás: Anglia

Zenészek:

Ross Jennings – ének
Charles Griffiths – gitár
Richard Henshall – gitár, billentyűs hangszerek
Diego Tejeida – billentyűs hangszerek
Conner Green – basszusgitár
Raymond Hearne – dob

Dalcímek:

1. Prosthetic
2. Invasion
3. Carousel
4. The Strain
5. Canary Yellow
6. Messiah Complex i: Ivory Tower
7. Messiah Complex ii: A Glutton for Punishment
8. Messiah Complex iii: Marigold
9. Messiah Complex iv: The Sect
10. Messiah Complex v: Ectobius Rex
11. Only Stars