Tankcsapda

Hazánk legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező csapatánál tavaly minden a 35. szülinapról szólt. A Tankcsapda 2024 megkoronázásaként Debrecenben zárta az évet. Kis kihagyással újra visszatértek az ország most már harmadik legnagyobb fedett csarnokába, a Főnix Arénát akár a csapat hazai pályájának is nevezhetnénk. Az érdeklődők száma miatt és persze a látványos jubileumi koncert miatt ez tökéletes választás volt, de mielőtt a Tankok színpadra robbantak, volt még mit nézni és hallgatni.

Záróra
Például a debreceni Záróra zenekart, akik mindent megtettek a bemelegítésért, de egy picit döcögősen indult az előadás.

Záróra

Apropó, zenekarnév. Szakállas vicc, hogy a nemzetközi koncerteknél a „Doors” nem a kultikus zenekar fellépését jelenti, hanem a kapunyitást. Itt erre figyeltek a szervezők, de arra ők sem gondolhattak, hogy a Záróra zenekar kiírása a hivatalos oldalon, azt eredményezi, hogy kommentekben illetve személyesen is felvetődik az a kérdés, hogy a Záróra azt jelenti, hogy addig lehet bemenni a koncertre, utána már nem?

Záróra

Szóval ezt érezhették a srácok is, mert Asztalos Attila énekes a műsoruk elején be is jelentette, hogy ez a Záróra zenekar nyitánya, ezzel kezdetét veszi a fergeteges este.

Záróra

Az érződött, hogy a srácok nem ekkora színpadhoz és ennyi emberhez vannak szokva, ezért picit idegenül mozogtak a színpadon, de a lokálpatrióta közönség azért kinyilvánította tetszését.

Black-Out

15 évet várt az este két hátralévő zenekara, hogy újra egy színpadon lehessenek, ennyi idő után lépett fel együtt a Black-Out a Tankokkal. Én is baromi rég láttam élőben a srácokat, ez alól csak egy emlékkoncerten való rövid fellépés volt kivétel.

Black-Out

De ahogy belekezdtek a Szabadlábon nótába, egyből beugrott a szöveg nagy része. Pedig sosem voltam Black-Out-os, de ezek a nóták akkor az ember fejébe vésődtek. Harmadiknak a Fekete-kék érkezett, meg is jegyeztem a havernak, hogy az első három számban mindjárt két nagy slágert benyomni, megadja a kellő alaphangot a bulihoz. És mintha mi sem változott volna, Csányi Szabi gitáros ugyan a mikrofonhoz volt kötve a vokálozás miatt, de nagyon jókat pengetett.

Black-Out

Fehérvári Attila basszeros szabadabban tudott mozogni, ezt meg is tette, ő volt az, aki alaposan bejárta a rendelkezésre álló nagy teret. Látványos játékával abszolút szemet vonzó produkció volt.

Black-Out

A hangzás vastagítása érdekében egy vendég hathúros is csatlakozott a csapathoz Szemenyei Ádám személyében, aki a dobszerkóval együtt a második szintre volt száműzve.

Black-Out

Játéka kellett ahhoz, hogy kellően intenzíven szóljanak az ismert dalok. Csányi Zoli a dobok mögött szinte folyamatosan énekelt vagy vokálozott, így többször is kellően dögös hangzást sikerült a sok szólammal összehozni.

Black-Out

És persze Kowalsky, aki ugyan már nem vetődik a színpadon, de szuggesztív előadásmódja vonzza a tekintetet. A jellegzetes hangja jó formában volt, látszik, hogy másik bandájával folyamatosan játszik és nagyobb helyeken sem érzi idegenül magát. Mozdulatai, grimaszai, mimikája és pózai a régi intenzitást hozták, persze több évvel „öregebb” kiadásban. Azt be kell valljam, az általam is ismert daloknak nagyon jót tett a mai hangzás és a második gitár megjelenése.

Black-Out

A színpad mögötti egyik ledfalat is megkapták használatra, így remek kis videókat pakoltak a dalok alá, kiegészítve az aktuális tételt. Ahogy haladtunk előre a programban, úgy ugrottak be a dalok, mint a már említett kettő az  elején, de ugyanígy voltam a Ragadozóval, a Tetovált sorszámmal is és persze a záró Spirál sem hatott ismeretlenül. Mindent egybevéve, jólesett ezeket a régi tételeket újra hallani. Aki hosszabban kíváncsi a zenekarra (megéri elmenni mert jó kis ízelítő volt), annak április 5-én irány az Akvárium, ahol a ’Fekete-kék’ teljes album eljátszásra kerül, különleges vendégként pedig a Hét Jel fog fellépni.

Szabadlábon / Ami vagy / Fekete-kék / Gyönyörű zombi / Ragadozó / Tetovált sorszám / Zöld kedd / Kert / Álmok / Maya / Spirál

Tankcsapda

Már az előzenekarok alatt látható volt, hogy mennyire grandiózus látványt rakott össze a Tankcsapda stábja erre az estére. Maga a színpad puritán volt, semmi különleges elem, az elmúlt időszakban megszokott hangfalállványok sem voltak sehol, viszont a háttérben 5 baromi nagy kivetítőt lógattak be az aréna tetejéről.

Tankcsapda

Még beizzítás nélkül is elég látványos volt, de igazán akkor mutatta meg, hogy mit tud, amikor elkezdődött a koncert. Bemelegítés gyanánt a zenekar kedvenc bandáinak dalaiból szerkesztett zenére a 35 év alatt megjelent lemezek borítóiból vágtak össze videót. Majd mint ahogy a KISS-nél megszoktuk, a kivetítőkön láttuk, ahogy a srácok indulnak ki az öltözőből, amire a közönség egyből megőrült.

Tankcsapda

Addigra már közel telt ház fogadta a Tankokat, akik az igazi kezdés előtt még egy hatalmas gesztussal éltek a közönség felé. Laci és Sidi az első sorok elé sétált és lepacsizott mindenkivel, hogy ezután lépjenek színpadra.

Tankcsapda

Hatalmas robbanással nyitották a koncertet, a hanggránát akkorát szólt, hogy aki nem tudott róla, az majdnem beszart. Mi mással indulhatott volna a show, mint a Csapda vagyunk nótával, kellően beindítva a közönséget. Ekkor még csak a középső, legnagyobb ledfal mutatta élőben a bulit, sok kamerával közvetítve.

Tankcsapda

Később az 5 gigantikus ledfalon faszán keverték a dalokhoz tartozó vizuálokat az élő képekkel. Ami még nagyot dobott a közönség kiszolgálásán, hogy a mennyezeten lévő eredményjelzőre folyamatosan nyomták az élő képet, így az ülő részeken levők is közelről láthatták a tagokat.

Tankcsapda

Láthatták, ahogy Sidi a már megszokott módon a többiek helyett is bemozogta a színpadot. Gyakran tűnt fel a kifutókon, emberi közelségbe kerülve a rajongókhoz. Ha már említettem az aréna kivetítő lehetőségeit, akkor nagyon jól összekombinálták azt, hogy Fejes dobemelvényének ledes világítása ugyanolyan fényben pompázott, mint az aréna ülő részeinek ledcsíkja.

Tankcsapda

Már az első dal első sorainál éreztem, hogy Laci hangja nagyon jó formában volt. Láttam őket elégszer, és egy hosszabb turné végén azért érezni egy kis fáradtságot, de itt ennek nyoma sem volt.

Tankcsapda

Fejes pedig hozta a már megszokott grimaszokat, közben pedig extravagánsan játszott. Furcsa látványt nyújtott, mert az utóbbi években a színpadkép úgy alakult, hogy Tomi mindig két méretes fal közé van betéve, így oldalról nem nagyon látszott. Most teljesen nyitott volt nála a tér minden irányból, így észlelhető volt, hogy mit melózott össze az este folyamán.

Tankcsapda

Volt dolguk bőven a Tankoknak, ugyanis a műsor nagyrészt pörgős tételekből állt össze, szépen végighaladva szinte a teljes diszkográfián. Természetesen a ’Dolgozzátok fel!’ coveralbumról semmi sem került be a műsorba, pedig szerintem ott is vannak igen jól sikerült feldolgozások, egy-egy tétel bekerülhetne a műsorba. Nagyon sok lemezről az akkori ikonikus számot viszont eljátszották, meg persze az újabb szerzemények is terítékre kerültek. Az első blokkban nagyon tetszett, hogy az Ez a nap (az a nap) vizuáljában a klipből már megismert színes kerek ólomüvegek mintájára a főkijelzőn egy kerek keret fogta körbe az élőképet.

Tankcsapda

Az elején említettem, hogy egy baromi hangos robbanással nyitották a koncertet, persze ezzel nem lőtték el az összes puskaporukat, szinte minden második dalban volt valami pirotechnikai meglepetés. A szokásos lángoszlopok most nem Fejes Tomi dobszerkója mellett lobogtak, hanem mögötte volt egy sor, és a két kifutónál is voltak nagyobb pirószerkezetek. És ezzel még nem volt vége, ugyanis egy picit a Rammsteinre hajazva a küzdőtér közepénél a csarnok két szélén szintén voltak pirotechnikai kütyük, lángot és füstöt okádtak az ottani gépek.

Tankcsapda

A dalok közötti átkötő szövegek a már megszokott minőségben jöttek Lacitól, természetesen megköszönve azt a 35 évet, amit a zenekarral töltöttünk. Egyébként most is azt tapasztaltam, amit a nyári Tábor fesztiválos beszámolómban írtam, hogy vannak bandák, akik nemcsak egy korosztályt szólítanak meg, a Tankcsapda tökéletesen ilyen. Most is a nyakban ülő kisgyerekek mellett a 60 pluszos emberek ugyanúgy élvezték a koncertet, és nem meglepően a kicsik is énekelték egyik-másik dal sorait. A koncert közepénél elsötétült a terem, és csak a kivetítők keltek életre. Ismert emberek meséltek arról, mit jelent nekik a Tankcsapda, többek között Till Attila, Kovács „Koko” István, Erős Antónia, Szinetár Dóra, Csonka Pici, Korda Gyuri és Balázs Klári.

Tankcsapda

A sötétben közben a crew tagjai egy újabb emelvényt gurítottak be a színpad közepére. Amikor felgyúltak újra a fények, középen 3 széken ült Sidi, Laci és Fejes. Nyáron a Campus Fesztiválon volt egy különleges show, ahol a teljes műsor akusztikus előadás volt, ebből kaptunk egy kis ízelítőt.

Tankcsapda

Nekem ebből a háromszámos blokkból a Szevasz öcsém tetszett nagyon, az átiratban kapott egy kis latinos ízt, és persze a sebességből is alaposan visszavettek a srácok. A refrénnél a „már nem lenne” részt az egész aréna énekelte, Laci akkor meg is állt az énekkel, valahol éreztük, hogy ez a mi sorunk lesz.

Tankcsapda

A második, Akinek látsz dal pedig inkább olyan countrys ízt kapott, azt éreztem, hogy ez a dal simán jöhetne a tengerentúlról, ha angolul énekelték volna. Most sajnálom igazán, hogy a nyáron sajnos nem tudtam lemenni a Campusra, mert ez a kis ízelítő eléggé bejött. De ha hinni lehet Lacinak, akkor nem biztos, hogy az a campusos este volt az utolsó akusztikus este. Bízzunk benne!

Tankcsapda

Nem állandó tétellel vették vissza az elektromos hangszereket Laciék, az Örökké pankot újabban egy adrenalinlökettel játsszák, az eredeti dal kb. kétszeres sebességet és igazi punkos hangzást kapott. Nekem ez a verzió jobban bejön, mint az eredeti. A slágerparádé pedig folytatódott a harmadik részben is, benne azzal a dallal, ami egyelőre még nem kapott stúdióverziót, A csajom a rúdról dal egy évvel ezelőtt debütált, azóta szinte folyamatosan műsoron van, viszont jelenleg csak élőben lehet hallani. Laci említette is ezt, hozzátéve, hogy az új lemezen természetesen már mindenki meghallgathatja.

Tankcsapda

A ráadásra is kaptunk egy kis meglepetést. Ha a kezdésnél egy hatalmas robbanással kezdtek bele a fiúk az estébe, akkor a ráadásra még maradt egy hanggránát, amit a ráadás elején el is lőttek. Közben a sötétben Lacit a biztonságiak „kicsempészték” az aréna közepére, a keverőpult elé. A miniszínpadon kezdett bele a Mindig péntek dalba, és a két mikrofon állványnak köszönhetően az aréna két oldalának is külön énekelhetett.

Tankcsapda

Ha már kint volt Laci, akkor még egy dal erejéig maradt, a zenekar talán legismertebb számával, a Mennyország Touristtal zárták az estét, majd zárásra Laci az egyik biztonságis nyakában ülve játszva tért vissza a színpadra, hogy aztán elköszönjenek.

Tankcsapda

Ha már a kezdésnél pacsizásokkal köszöntötték a közönséget, akkor elbúcsúzásnál is így tettek, csak most már Fejes is le tudott jönni az első sor elé. Ami a vizuált, a látványt és a hangzást illeti, külső szemlélőként hibátlan produkciót kaptunk a zenekartól és természetesen a stábtól is, mert ők is nagyon kellenek egy ilyen méretű produkció minőségi lehozásához.

Tankcsapda

2025-ben „csak” 36 éves lesz a Tankcsapda, de már most tudjuk, hogy az év sem unatkozással fog telni, az új lemez mellett már februárban indul a tavaszi turné.

Tankcsapda

Május 2-án pedig újra a Budapest Parkban látható a trió. Ami pedig ezt a koncertet illeti, látványban és kivitelezésben elég magasra került az a bizonyos léc…

Csapda vagyunk / Üdvözöl a pokol / A legjobb méreg / Jönnek a férgek / Hatalom nélküli rend / Mi a fasz van? / Rock a nevem / Be vagyok rúgva / Nem kell semmi / Ez a nap (az a nap) / Köpök rátok / Szevasz öcsém (akusztikus) / Akinek látsz (akusztikus) / Egyszerű dal (akusztikus) / Örökké pank / Alföldi gyerek / A csajom a rúdról / A Rock & Roll rugója / Adjon az ég / Azt mondom állj / Ez az a ház / Baj Van!! / Egyedül a világ ellen // Mindig péntek / Mennyország Tourist

A Záróra mindent megtett a jó kezdésért, de rajtuk még látszott, hogy közel sem ekkora helyekhez vannak szokva. A Black-Out műsorában nagyon tetszett, hogy hosszú évek kihagyása után is beugrottak a dalok, a színpadi produkció emlékeztetett a régi időkre, csak persze már nyugisabb kiadásban. Az utóbbi időszakban volt szerencsém többször is látni a Tankcsapda zenekart, de ez az este, még nemzetközi mércével is nagyon nagyot szólt. Talán az eddigi egyik legjobb, amit láttam tőlük. A program, a látvány, az ötletes és grandiózus megoldások és természetesen a srácok produkciója.

Szöveg és fotó: Savafan
Köszönet a Tankcsapda stábjának a lehetőségért!

Megosztás