A ’Viszlát világ!’ című második Gépmadár-lemez minden dalába bele lehet hallgatni a zenekar friss lemezelőzetes videójában.

Gépmadár

A klasszikus hard rock / heavy metal vonalat képviselő zenekar friss korongja október 9-én jelenik meg CD-n és digitálisan (a HammerWorld magazin előfizetői számára ajándékként teljes booklettel együtt), a mai naptól pedig előrendelhető a zenekarnál, illetve digitálisan az iTunes-on. Minden előrendeléshez ajándékba jár egy példány a zenekar első lemezéből is, és egy limitált darabszámú támogatói csomaggal is segíthető a csapat munkássága.

 

 

„Az új daloknál levetkőztük mindazt, amit nem éreztünk már magunkénak az első lemez hangzásvilágából, és teret engedtünk olyan hatásoknak, amik alapjaiban formálták zenei ízlésünket. Egyszerűen fogalmazva, lépni akartunk előre, tovább kristályosítani, hogy mit jelent a GÉPMADÁR. Ebben az Utopia Stúdió nyújtotta profi környezet, a mérhetetlen szakmai tapasztalat és a baráti légkör mind nagy segítségünkre voltak.” – mondta a zenekar a friss korongról.

A 10 tételes és 47 perces második Gépmadár-lemez 2019 novemberében, az Utopia Stúdióban készült Kiss Zoltán és Földi Albert (OMEGA, Szekeres Tamás, stb.) kezei között, és a Nail Records gondozásában  jelenik meg.

Megosztás