Igazi nagy név hagyott itt minket, ezúttal a pult túloldaláról. Martin Birch producer nevéhez nem kisebb zenekarok legendás lemezei fűződnek, mint a Deep Purple, a Whitesnake vagy az Iron Maiden.

Sajnálatosan korán, 71 éves korában hunyt el Martin Birch. A rockvilág egy igazi ikont veszített ezzel el, akinek bár kevés ember számára volt azonnal ismerős a neve, mégis a legnagyobbakkal dolgozott együtt, a lista egészen szédítő. Számos Deep Purple-lemez elkészítése fűződik a nevéhez, és sok olyan anyagnak is a producere volt, amely személyi okokból kapcsolódik a zenekarhoz, így az impozáns listáján szerepel öt Rainbow- lemez és kilenc Whitesnake-felvétel is. Ugyanígy az ő nevéhez fűződik két Black Sabbath-album, valamint Fleetwood Mac– és Blue Öyster Cult-felvételek is.

És ha ez még nem lenne elég, az 1981 és 1992 közötti Iron Maiden-lemezek is az ő nevéhez kötődnek, úgyhogy nyugodtan kijelenthető, hogy neki is masszív szerepe volt abban, hogy a földkerekség egyik legnagyobb bandájává nőhette ki magát a brit csapat. De csak hogy ne maradjon említés nélkül, Jon Lord– és Gary Moore-anyagokon is dolgozott, mint producer és/vagy hangmérnök. Ennek megfelelően szinte a teljes rock és metál színtér gyászolja Birch távozását:

David Coverdale: „Nagyon nehéz szívvel fogadtam régi jó barátom, Martin Birch halálát. Óriási szerepe volt az életemben, mindig a segítségemre volt az első találkozásunk pillanatától egészen a ’Slide It In’-ig. Imádkozom a családjáért, barátaiért és rajongóiért.”

Geezer Butler: „Sajnálattal értesültem Martin haláláról. Briliáns producer volt, a ’Heaven And Hell’-en és a ’Mob Rules’-on is volt szerencsénk vele dolgozni. Részvétem Verának és a családnak.”

Birchnek szokása volt egy zenekarral huzamosabb ideig együtt dolgozni: „Egészen biztos vagyok benne, hogy egy bandából csak úgy tudod kihozni a legtöbbet, ha nagyon jól ismered őket. Azok a producerek, akik folyamatosan egyik bandáról nyergelnek át a másikra, arra vannak ítélve, hogy felszínes legyen a munkájuk. A végeredmény attól még lehet fantasztikus, de később rájössz, hogy a zenekar nem mutatta meg teljesen minden színét és velejét, és a lemez presztízse idővel csak lefelé megy.” – nyilatkozta egyszer a munkamódszeréről.

Hűen ehhez a gondolkodásmódhoz, egymás után kilenc Iron Maiden-lemezen producerkedett, köztük Bruce Dickinson debütlemezén, a ’The Number Of The Beast’-en is. Erről így nyilatkozott: „Amikor Bruce bejött a képbe, a lehetőségek nagyon széles skálája nyílt meg. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy Paul Di’Anno képes lett volna arra, hogy olyan színvonalon mozogjon együtt a zenével, ahogy azt Steve Harris ötletei megkívánták. Emlékszem, mondtam nekik, amikor a lemez elkészült: Ez egy óriási lemez lesz, fiúk. Meg fogja változtatni a karriereteket. Minden varázslatos összetevő benne volt: az érzés, az energia, az ötletek, a kivitelezés. Azt hiszem, azt a választ kaptam: ó…tényleg?”

A saját szakmájához így állt hozzá: „Nem tartom magam szupertechnikusnak. Amit csinálok, az számomra elég egyszerű, viszont az, hogy közelről ismerem a bandákat, akikkel dolgozom, segít abban, hogy azonnal tudjam, mit szeretnének hallani a lemezen, vagy akár azt, hogy mire képesek. Még akkor is, ha ők maguk ezt nem is tudják… vagy lehet, hogy csak azért szeretnek ennyire, mert rendes pasasnak tartanak.”

Nyugodjon békében!