Milyen a tavaszi blues? Erre kaphatott választ mindenki, aki március 14-én este ott volt a Magyar Zene Házában. Hobo a hazai bluesélet kiemelkedő zenészeit hívta színpadra, és együtt egy sokszínű, lendületes koncerttel ajándékozták meg a közönséget.
Földes László Hobo és a Budapest Blues Band akkora érdeklődést váltott ki, hogy az esemény végül dupla telt házas lett. A színpadon Hobo mellett hat kiváló zenész kapott helyet: Bűdi Szilárd (ének, gitár), Fekete Jenő (ének, gitár), Adamecz József (dob), Varga Laca (basszusgitár), Magda Zsolt (szaxofon), Nemes Zoltán (ének, billentyűs hangszerek).
Sejtettem, hogy a többség elsősorban Hobóra lesz kíváncsi, de egy ilyen sokszínű és magas színvonalú zenei kínálat után mindenki izgatottan várta az estét. A pontos kezdést követő nyitó dalok – Miss Maggie M’Gill, Roadhouse Blues, You Gotta Move – energiája gyorsan átragadt a színpad innenső oldalára. Ezek a számok tökéletesen illeszkednek Hobo zenei világához: a blues és a rock találkozása, ami a jellegzetes, karakteres előadásmóddal együtt különösen jó kombinációként hatott.
Már a koncert elejétől is érezni lehetett, hogy a zenésztársak nem csupán kísérőként vannak jelen, hanem azért, hogy saját egyéniségüket és tudásukat is megmutassák, újabb és újabb rétegekkel gazdagítva az előadást.
Hobo végig meghatározó figura maradt: mesélői hangvétele, erős karaktere és a rajongókkal kialakított, évtizedes kapcsolata nagyban hozzátett az est sikeréhez.
Az előadás leginkább várt pillanata a közönségkedvenc Hey Joe volt, amely őrületes hangulatot teremtett! A dalt Hobo Bűdi Szilárddal közösen adta elő, ahol mindkettejük éneke nagyon jól érvényesült, hangjuk pedig kifejezetten passzolt egymáshoz. Szili ezúttal sem hagyta otthon kedvenc hangszerét: az amerikai zászlóval díszített gitárt, aminek a látványa és hangzása abszolút illett ehhez a füstös, amerikai blues-rock hangulathoz.
A zenekar többi tagja is lehetőséget kapott a kibontakozásra: Fekete Jenő a Holvoltholnem és az Úton, Nemes Zoltán pedig a Megadom magam és a Renegade című dalokban is megvillantotta énektudását.
A show további erős és megható pillanata az volt, amikor az egész banda együtt szólalt meg – a Tobacco Road igazi örömzenélésként hatott, ahol mindenki egymásra hangolódva, felszabadultan játszott.
Ezt a közönség is nagyra értékelte, sokan érezték, hogy a lábuk elszabadul, hiszen erre nem lehet egy helyben megmaradni! A klasszikus Hobo Blues Band-dalok közül nem maradtak el olyan szerzemények, mint például a Középeurópai hobo blues I., a Nekem is fáj és az Országút blues.
Ezekkel a számokkal Hobo mintha egy láthatatlan varázspálcával keltette volna életre az ismerős dallamokat, amik különös vibrálással töltötték meg a teret.
A Magyar Zene Háza különleges hangulatot adott az eseménynek, a koncertterem klubjellegű atmoszférája pedig kifejezetten jól illett ehhez a rezonáló világhoz (még ha a hangzás nem is volt minden pillanatban és mindenhol teljesen egyforma).
Az előadás végére világossá vált, hogy az együttműködés során létrejött plusz rétegek nagyon jól összeálltak, és egy gazdag, több nézőpontból felépülő bluesvilágot hoztak létre. A formációban komoly potenciál rejlik, és ha ezt folytatják, a jövőben egy igazán különleges zenei együttműködés bontakozhat ki belőle.
Miss Maggie M’Gill / Roadhouse Blues / You Gotta Move / Something You Got / Hey Joe / Holvoltholnem / Come On / Megadom magam / Középeurópai hobo blues I. / Vasárnap / Nadine / Little Red Rooster / Renegade / All Along The Watchtower / Don’t Ask Me No Questions / Midnight Rambler / Nekem is fáj / Úton / Hey Now Babe / Rossz csillag szállt rám / Itthon otthon / Big Legged Woman / Benzinkút // Tobacco Road / Országút blues / Bye Bye Johnny-Johnny B. Goode
Szerző: Balya Boglárka
Fotók: Savafan
Köszönet a Magyar Zene Házának!
Legutóbbi hozzászólások