Valahogy úgy alakult, hogy az este főzenekarát évek óta nem láttam. Lemezeket adtak ki és bejárták a világot, rengeteg nagyon látványos és grandiózus koncerttel a hátuk mögött most újra Budapestre jöttek. Hogy mennyire volt látványos, amit előadtak, azt két zenekar után láthattuk.

Közülük az ukrán Blind8 kezdte az estét. A turné már korábban elindult, de a csapat érthető okokból csak nálunk csatlakozhatott a többiekhez. Aki olvasott már tőlem beszámolót, láthatta, hogy mindig próbálom az adott zenekarnál meglátni a pozitívumot, még ha nem is az én stílusom, amit játszanak. Most talán a koncert rövidsége volt ez. Ennyire szétesett, amatőr produkciót még nem láttam a hazai deszkákon. Az énekes srác hangban sem volt erős, a színpadi produkciójára pedig talán a megilletődött lehet a jó jelző.

Utánanézve a csapat karrierjének, eddig túlnyomórészt csak otthon léptek fel, vélhetően ennél kisebb helyeken. Pláne a háború kitörése óta nem ez a legfontosabb dolog az országban. A többiek is lecövekelve hozták a számukra megadatott 20 percet. A rutintalanságról mindent elmond az a jelenet, amikor a basszusgitáros srác szólt az énekesnek, hogy a ledfalon ott van a bandához tartozó QR kód, amivel támogathatjuk őket és Ukrajnát.

Tudjuk be az indiszponáltságnak, hogy a turné egyharmada után tudtak csak csatlakozni a karavánhoz és ez volt az első bulijuk. Azt a magas labdát kihagyták, hogy a főzenekar énekesnőjével közös dalt nem nyomták el.

Ellenben az Annisokay zenekarnál megjelent a színpadon Sharon. Két méretes led kijelzőt tettek ki  srácok mögé, ami nagyrészt a színpad megvilágításáért volt felelős, részben segítség volt nekünk, ugyanis több alkalommal a dal szövege ment rajta. Ezt már sok zenekar bevetette az utóbbi időben és elnézve a reakciókat, mindig feldobja a hangulatot, ha a közönség azon része is a bandával énekelhet, aki nincs teljesen képben a szövegeket illetően.

Szóval a német csapat produkciója már más ligához tartozott, mind megszólalásban, mind színpadi jelenlétben. Azért ez a fajta metalcore muzsika továbbra sem lesz a kedvencem, igazán azok a részek tetszettek, ahol a gitáros Christoph Wieczorek is beszállt tiszta énekével. Valahogy jópofa kontrasztot adott a muzsika mellé.

Hangzásban is nagyon jó volt a produkció, ami jó előjelnek tűnt a főbanda előtt, amit természetesen be is váltottak. Harmadikként érkezett az utolsó lemezükről, a 2021-ben megjelent ’Aurora’-ról a Like A Parasite, amiben meglepetésre a színpadon termett Sharon egy tréningszerkóban, hogy Rudi Schwarzerrel duettben adják elő a dalt.

Természetesen hatalmas üdvrivalgás közepette lépett színpadra, mert a németek alatt már szinte mindenki bejött, aki a koncertre érkezett. A dalban eredetileg nem szerepel női hang, így kellemes meglepetés volt ez az interpretáció.

Mostanában érthetően nagy a hype a Linkin Park körül az újjáalakulásnak köszönhetően, így egész jó választás volt egy tételt bevenni tőlük, pláne, hogy ezzel a dallal indult el a zenekar karrierje, konkrétan az első single volt az amerikai csapattól. Pörgős, jól megszólaló, intenzív előadást kaptunk, jó kis felvezetést az este főzenekara előtt.

Throne Of The Sunset / Ultraviolet / Like A Parasite / One Step Closer / Human / Calamity / STFU

Grandiózus színpadi látvánnyal érkezett a csepeli sátorba a Within Temptation. Utoljára sok évvel ezelőtt a Tüskecsarnokban láttam a hollandokat, látványban akkor is nagyot dobtak. Most is több dobogóból álló, hatalmas oszlopokkal körülvett színpadképpel érkeztek, igazán impozáns látványt nyújtottak.

Ami viszont ennél is jobban tetszett, az az volt, hogy a Barba Negra színpadát szélességében még meghúzták, ugyanis a fizikai szélek mellett, a kitakaró molinók elé is tettek fényeket és CO füstöt okádó szerkezetet. Így aki hátulról nézte, úgy érezhette, hogy a színpad közel 10-20 méterrel szélesebb.

A látványos színpadkép közepén Sharon den Adel egy maszkban kezdte a koncertet, hogy a tavaly megjelent és a turné nevét viselő ’Bleed Out’ lemez nyitó tételével kezdjenek.

A We Go To War után amolyan mini lemezbemutató szekció következett, ugyanis az új lemezről a programba emelt 5 tételt egymás után nyomták el. Ezzel le is tudták az új anyagot. Persze ha már a turnén ott van az Annisokay, akkor a Shed My Skin dalban visszakapták a vendégszereplést, nevezetesen Christoph termett a színpadon, hogy tiszta énekével támogassa az énekesnőt.

Pedig baromira nem szorult rá, Sharon végig nagyon jó volt, a későbbiekben előadott Angelsben olyan magasakat hozott ki tisztán, hogy az előtt le a kalappal. Azt már megszoktam tőle, hogy a színpadon végig mosolygós és végtelenül szimpatikus hölgy, akinek jellegzetes mozdulatai az évtizedek alatt sem változtak, de most nagyon jó formában volt.

Ahogy a fény- és hangtechnikus is, valami zseniálisan jót hozott mindkét fickó. A hollandok a fényekhez nagyon értenek, ezt már többször megtapasztalhattuk, most pedig az ötletes színpadnagyobbításnak köszönhetően olyan dolgokat mutattak a sátorban, ami elég ritka volt itt eddig. Megszólalásban, ha az Annisokay-ra azt mondtam, hogy egész jó volt, akkor a Withinre ez hatványozottan igaz volt. Úgy látszik, ha értő kezekbe kerül a technika, akkor igen pompás dolgokat lehet kihozni belőle.

A Wireless nótával lezárták az új lemezt, és két olyan dalt nyomtak, amik nálam nagy kedvenc. Ha már a fényekről és a hangzásról pozitívan beszéltem, ne feledkezzünk meg a tagokról. Mozgásban az énekesnőn kívül a két gitáros hozta a kötelezőt. Ruud Jolie a régebbi motoros a csapatban, több mint 20 éve áll Sharon mellett, de az „új” srác is több mint 10 éve tag.

Szóval Ruud és Stefan Helleblad szinte folyamatos mozgásban voltak, helyüket gyakran változtatták, a részükre összeépített mindkét dobogót használták, a szólókat is szépen elosztották egymás között.

Szintén régi tag a billentyűs Martijn Spierenburg, aki a szintiszőnyegek mellett a modern effektekért is felelős volt.

Mike Coolen dobos intenzív játékával biztos alapot szolgáltatott.

Persze nem egyedül, az énekesnőn kívül az egyetlen alapító tag a basszusgitáros, kopasz Jeroen van Veen, aki a gitárosokhoz hasonlóan gyakran változtatta helyét a színpadon.

Ha már egy duett bekerült a programba, nem maradhatott ki az idei év dala sem. Az A Fool’s Parade az ukrán Alex Yarmak közreműködésével született meg, a kliphez Sharon még azt a veszélyt is vállalta, hogy ellátogat Ukrajnába. Így az ukrán előzenekaron kívül egy másik ukrán előadó is részese a turnénak. A háttérben lévő ledfalat folyamatosan használta a zenekar, látványos videókkal megtámogatva a hallható dalokat, itt meglepő módon nem tolták az arcunkba a háború borzalmait. A dal végén Alex nyomott egy rövid speechet és a ledfalra kitett képpel felhívta a figyelmünket, hogy segítsünk Ukrajnának.

A normál műsort két igen erős dallal zárták, amiből az egyik megint egy duett, de most a másik fél nem volt jelen. Sajnos. A turné egyik korábbi állomásán Tarjával adták elő élőben a Paradise (What About Us?) nótát, most Sharon egyedül vitte végig a dalt, a közönség hathatós segítségével, a „What About Us?” részt gyakorlatilag végig mi énekeltük. A záró Faster alatt újra beröffentették a CO-füstoszlopokat a plafonig nyomó gépeket.

A rövid szünetet követően fennmaradó három dal majdnem egészében a ’The Heart Of Everything’ albumról érkezett, az Our Solemn Hour a csapat egyik legnagyobb slágere, a „Sanctus Espiritus” sorokat az egész sátor nyomta. Amúgy végig nagyon jó hangulat uralkodott a helyen, és ránézésre pár ember híján ki lehetett tenni a megtelt táblát, nagyon sokan voltak hátul is, ahol az éneklés és tánc szintén folyamatosan ment. Utolsóként a banda legnagyobb slágerét tették be a műsorba, ami részben érthető, részben furcsa, hogy a ráadásba három lassabb tétel került. Az is igaz, hogy előtte alaposan felpörgették a sebességet. 100 perc zenélés után, a búcsúzás pillanatai alatt valaki a közönség soraiból egy csokrot dobott a színpadra, amit Sharon megköszönve vett magához.

Az utóbbi időben többféle verzióban mutatta be egy-egy zenekar a legújabb albumát, valaki pár tétel kivételével az egészet elnyomta, valaki több blokkban, volt aki teljesen random módon tette bele a műsorába, most egy újabb formát láthattunk. A kezdő ötös után egy igazi slágerparádét kaptunk néhány érdekes tétellel megspékelve.

We Go To War / Bleed Out / Ritual / Shed My Skin / Wireless / The Reckoning / Shot In The Dark / Stand My Ground / A Fool’s Parade / The Promise / Supernova / Angels / Paradise (What About Us?) / Faster // Our Solemn Hour / All I Need / Mother Earth

A turnéhoz most csatlakozó Blind8 szétesett produkcióját tudjuk be a stresszfaktornak, az Annisokay intenzív műsora már kellően felspannolt mindenkit, hogy az este végén a Within Temptation egy látványban és hangzásban majdnem tökéletes koncertet adjon. Ne várjunk megint hat évet a következő magyar koncertig!

Szöveg és fotók: Savafan
Köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!